Elio és Oliver nyomában – valahol Észak-Olaszországban (11)


 

 

Monet nyomában Bordigherában

A szobám falán lógó Monet festmény, a „Bordigherai látkép” ott terült el a valóságban, a szemem előtt a maga XXI. századi  valóságában, és behúnyt szemmel is meg tudtam volna jelölni az óváros tornyát, San Giacomo haranglábját, és az Etelinda kastélyt.

Photo by Artur Dancs

A “Bordigherai látkép” a szobám falán és kajszibarack nektár

Gondoltam-e néhány hónapja, amikor kiakasztottam otthon a falra az ernyős lámpa fölé, és hosszan belemélyedtem, hogy mire rendesen kitavaszodik, személyesen is lefesthetném, ha lenne tehetségem ilyesmihez, mert éppen ott fogok állni Monet szirtjén egy verőfényes nyári délelőttön? Dehogy gondoltam én azt. Mint ahogy azt sem gondoltam, hogy harmincegy év távlatából tekintek majd le Elio titkos helyéről, és indulok le az ösvényen a sárga virágok és pálmák között a völgybe, ahogyan ők ketten tették Oliverrel a három évtizeddel korábbi tücsökciripelős nyári napon, le egészen a meredek partú patakig, s annak mentén a via Torre Mostaccini-ig, le a via Roma kereszteződéséig. Boldog voltam, és úgy éreztem, minden ami ez után történik velem Bordigherában a nap hátralevő részében, már csak ráadás lesz, ajándék. Nem mintha az eddigi élmények nem számítottak volna annak. Hirtelen visszafoghatatlan vágy kapott el, hogy lemenjek a tengerpartra. Nem ismertem magamra: mindjárt egy napja tartózkodtam az olasz riviérán, és még a tenger közelébe sem mentem! De még várt rám a Villa Mariani.

Photo by Artur Dancs

Villa Forbes

A Mariani villának, amelynek kertje az egykori Giardino Moreno egy részét öleli fel, összesen három tulajdonosa volt: Fanshawe kontesz, aki 1885-ben arra kérte Garnier mestert, építsen számára egy nyaralót a bordigherai domboldalra, majd a híres impresszionista és orientalista festőművész, Pompeo Mariani, aki 1909-ben vette meg a villát, s végül Carlo Bagnasco, művészettörténész. Utóbbi nyitott nekem kaput, amikor pontban tizenhat órakor megrángattam a régimódi kapucsengőt. Korábban érkeztem, ahogyan illik, és kivártam a megbeszélt pontos időpontot, szintén, ahogyan illik. Eszembe jutott, amit Marléne Dietrichről olvastam, hogy mennyire méltányolta, hogy Chevalier, ha látogatóba jött vacsorára, sem korábban, sem később, hanem pontban a megbeszélt időben csengetett be, addig türelmesen szobrozott a bejáratnál az Avenue Montaigne 12 előtt.

Egy fiatalosan lendületes, magas férfi állt előttem kék keskenycsíkos billowy ingben, feltűrt ingujjakkal, művésziesen vállig érő hullámos ősz hajjal. Néhány olaszul váltott mondat után angolul folytattuk. Nem tudott tökéletesen angolul, de sokkal jobban, mint én olaszul. És a világért sem szerettem volna, ha bármilyen lényeges információt amiatt szalasztok el, mert nem értem pontosan az olasz nyelvet.

Photo by Artur Dancs

Villa Mariani

A villa nem hivalkodó, de pazar eleganciával néz a ez egykori Giardini Moreno magaslatairól a riviérára. Az emeleti kilátóteraszra vezetett signore Bagnasco, aki rutinos idegenvezető benyomását keltette bennem. Noha tisztában voltam vele, milyen sokan megfordulnak birtokán, azt éreztem, ha ezredszer is ismétli ugyanazt el most nekem, ugyanolyan lelkesedéssel és művészi hévvel szól Marianiról, Monet-ról, festményekről, a művészetről, Bordigheráról, történelemről, a hírességekről, akiknek a neve így vagy amúgy kapcsolódik a helyhez, amelynek kiváltságos látogatója éppen magam voltam abban a pillanatban. A teraszon máris egy Pompeo Mariani festmény elevenedett meg előttem, az alsó-város a templomtoronnyal, a tengerpart lehetetlen kékje az őt szántó háromszögű vitorlákkal, mint fehér cápauszonyokkal, amelyek hol az eget, hol a vizet szántják, nem is tudni pontosan. És a vasút vonalát jelezve a mediterrán fenyősor közel a parthoz, alattunk közvetlenül pedig a villák hullámzó ívben a domboldalon, a királynő egykori nyaralója, szállodák és pálmafa, rengeteg pálmafa. S hogy alátámassza a tényt a festménnyel kapcsolatban, a reprodukcióra mutatott, ami állványra állítva egyik sarokban állt a hatalmas terasz szegletében. Micsoda korokat élhetett meg ez az erkély, micsoda gazdag társadalmi élet nyomait és titkait őrzi ez a kilátó, futott át rajtam, és mintha olvasta volna gondolataimat, Bagnasco reprodukált fekete-fehér fotókat hozott elő bentről Mariani mesterről, családjáról és barátaikról, akikkel ugyanannak a kilátóterasznak a lenyűgöző panorámáját élvezték, amelyhez most nekem volt különös szerencsém.

Photo by Artur Dancs

Ennek az eredetije Szentpéterváron van a Hermitage-ban

– No, de eredjünk Monet nyomába – mondta, és intett, kövessem a kertbe.

Mondom, én már egy ideje megeredtem, és gyorsan elmeséltem, hogyan kerültem Armie Hammer dédapjának privát kollekciójának jóvoltából szemtől-szembe Monet festményével Los Angelesben, és hogy én is tanusítsam mondandómat, előkerestem a fotót, amelyen a „Bordigherai látkép” előtt feszítek Westwood Village-ben, a látkép, amelyet ma délelőtt személyesen is felfedezhettem odafenn a Monet’s Berm magaslatain, Elio titkos helyén. Bagnasco egy pillantra megtorpant, megállt lefelé menet a lépcsőn, és rámnézett. Azt hiszem, addig csak valami felszínes amerikai turistának nézett, aki jött, mert írta a Tripadvisor, kipipálja ezt is a listáról, és elmegy ebédelni valami jóféle vendéglőbe. Megnézte a fotót, és elismerően csettintett, hogy ez igen! Ez bizony AZ a festmény! Nagyítsam csak ki a telefonon. Kinagyítottam. Éreztem, hogy ez az én pillanatom, és ha már mindketten a telefonom képernyőjét bámultuk a Mariani villa teraszán, a rutinos tour pedig egy pillanatra megszakadt, hirtelen átgördítettem a másik fotómra a párizsi D’Orsay múzeumból, a „Villák Bordigherában” előtt pózolva. És belekapaszkodva egy korábbi mondatába, amelyben elmondta a villa történetét Garnier mester nevét emlegetve,  jeleztem, hogy ittlétem alatt – azaz még aznap – el szeretnék a Garnier villába is jutni, ahol, ugye az a bizonyos festmény készült.

Photo by Artur Dancs

Villa Garnier

– A Garnier villába ma nem mehet be, mert csak pénteken nyitják meg a látogatóknak, de ha a festmény valódi helyszíne érdekli, akkor kijavítanám engedelmével… – és visszalépett a teraszra, és odaintett, tekintsek le.

– Az Etelinda. Oda menjen. Az a festmény ugyanis ott készült, nem a Garnier villában.

Ebben a pillanatban állt össze bennem a kép, hogy a megtévesztésig hasonló Garnier paloták – amelyek történetéről szólva elmondtam, mitől lettek olyan egyformák – engem is összezavartak. Éreztem, Bagnasco is örült, hogy – ha nem is magasan képzett műszakértő vagyok – megszállottan kutatok azon történetek iránt, amelyek számomra fontosak, és ebben rokonlélekre lelt bennem, de bennem az öröm még nagyobb volt, hogy újabb számomra fontos dolog került máris a helyére bennem vendéglátóm jóvoltából.

– És ha már úgyis fel-alá jár a világban – vette át életem ritmusát kedélyesen Bagnasco – és persze, ha van lehetősége rá, menjen el Kaliforniában Santa Barbarába is, annak a festménynek, amit Párizsban látott, a másik változata ugyanis ott van – és egy fényképes dokumentumot húzott elő ennek igazolására.

Mint később kiderítettem, Potsdamban tavaly a „Bordigherai villák” egy harmadik változatát is kiállították, amelyet az Etelinda másik oldaláról festett Monet, háttérben a Città Alta-val, Bordighera óvárosával, és a „Via Romana” című alkotás is jelen volt azon a tárlaton Németországban.

Claude Monet: Villák Bordigherában

A kertben egy padon egy asszony és két középkorú férfi ücsörgött, beszélgettek, a ház személyzetéhez tartozhattak, és épp a délutáni pihenőjük utáni percekben kaptam el őket, amikor a házigazdával átvágtunk a pálmafákkal és olajfákkal sűrűn benőtt kerten. Utóbbi csak odabiccentett a padon ülőkre, mint aki tudomást vesz a jelenlévőkről, de különösebben nem foglalkoztatja, hisz mindenki tudja a házban, mi a dolga. Állványokra erősített festmény-reprodukciók jelezték, melyik Monet remekmű a kertnek melyik szegletéből készült 1884 nyarán.

Photo by Artur Dancs

Veduta di Ventimiglia

– Amikor még nem állt a villa, innen, ebből a szögből festette a „Ventimigliai látképet”, ott látszik az a hegycsúcs a francia Alpokból, ami a festményen is, mutatott Bagnasco a villa mögötti panorámára, amit ma már nem csak az épület, de a magasra nőtt fák is jócskán eltakartak. Az most Skóciában van, Glasgowban őrzik – és épp csak megforfult, máris mutatta a következőt a reggeli fényben festett „Giardino a Bordighera” címűt, amelyet megnézni a Hermitage-ba kellene látogatnom Szentpéterváron.

Photo by Artur Dancs

“Giardino a Bordighera” egy mai fényképen

– Ez az olajfa itt ötszáz éves – büszkélkedett nemzetközileg is méltán híres növényével házigazdám, aki majd egy száztíz éves fikuszra is felhívta a figyelmem, miközben lennebb haladva a kertben leplezetlen elragadtatással állt meg a kacskaringós olajfa mellett, és előhúzta Monet képének reprodukcióját „A tanulmány az olajfákról” címűt.  Elmondhatatlan megilletődöttséggel töltött el, ahogyan szó szerint Monet nyomdokaiban lépdeltem a világ egyik leghíresebb kertjében „privát” vendégként. Elmeséltem, mennyire összezavarodtam a szirtről készült festménnyel is, amíg a Hammer család birtokában végül felfedezett változatot Los Angelesben megtaláltam. És elmondtam, hogy a kutatások során egy hasonló, másik kép is került, a „Bordighera”, amelyik Chicagoban van kiállítva jelenleg, s amin az összehajló fák kissé eltakarják a szabad kilátást az óvárosra és a tengerre, nem úgy, mint a festményen, amelyik ilyen hosszú, szép és tanulságos útra küldött engem hónapokkal ezelőtt.

Photo by Artur Dancs

Monet olajfájánál Carlo Bagnascoval

– Óh, valóban tévedés lenne azt hinni, hogy a kettő ugyanaz a festmény. Az a chicagoi festmény ugyanis nem a Torre dei Mostaccinin készült, ott csak a maga által kutatott „Bordigherai látkép”, hanem itt, felettünk, a via dei Colli Belvedere del Carillon kilátójáról. Ugyanonnan festette a „Pálmafák Bordigherában” címűt is, amit maga otthon, New Yorkban meg is nézhet a Metropolitanben.

Alig bírtam jegyezni a rengeteg értékes információt, és siettem hozzátenni, hogy a Belvederen ma is és az éjszaka is jártam fenn, amikor a fiatalokkal futottam ott össze, mintha ez valamennyire is számított volna vendéglátómnak.

– Ha Sassoba nem is megy ma már ki – nézett az órájára Bagnasco – a Monet Parkot mindenképp ejtse útjába lenn, a via Rómán, onnan festette a „Moreno kert” című képét, és ha Floridában megfordul, West Palm Beach-en meg is nézheti az eredetit is.

A Monet Parkban első este is jártam, és idejövetelem előtt is visszatértem még egy kis tájékozódás végett. Azt azonban nem tudtam, hogy az a festmény meg oly közel van éves floridai vakációim helyszínéhez. A házigazda most a kert lentebbi oldalában álló másik épület felé vezetett a dzsungeles ösvényeken át folyamatos magyarázatok kíséretében. Mazzucottelli kovácsoltvas munkáira hívta fel figyelmemet a kerti lámpaoszlopon, az épület erkélyén, és elmondta, ha megfordulok Milánóban majd, nem lesz legalább ismeretlen számomra, hisz a város patinás épületeinek jelentős része őrzi a vasfaragó mester munkájának nyomait.

Photo by Artur Dancs

Mazzucottelli lámpája a kertben

– La Specola! – invitált be az épületbe signore Bagnasco. Mint kiderült, ez Pompeo Mariani alkotóműhelye volt, remekműveinek nagy része itt látta meg a napvilágot. A napvilágot, amely jól megtervezett módon és napszakban juthatott a műterembe. Mariani ugyanis a műhely építtetésénél azt a nagyon fontos szempontot is szem előtt tartotta, hogy  a festéshez a legmegfelelőbb az északi és déli oldalról, valamint a fentről érkező természetes fény. Éppen ezért a Specola hatalmas ablakai is eszerint készültek a tetőre, északra illetve a déli oldalra.  A műteremben festőállványok és paletták mellett ezerszám ereklyék, emléktárgyak, értékes gyűjtemény- és ajándéktárgyak sorakoztak művészi rendetlenségben. És bármelyik apró darabra mutathattam, Bagnasco mester máris készségesen elmondta az ahhoz a tárgyhoz fűződő történetet. Találtam itt elismerő okleveleket a különféle világkiállításokról, a mester személyes utazókofferját rajta a névkártyával, Arturo Toscanini személyes ajándékát a mesternek, és a karzat fölül lelógatva az olasz királyi zászló sem kerülhette el a figyelmemet.

Photo by Artur Dancs

La Specola

– Ja igen. Az akkor lett felhúzva, amikor I Umberto királyunk itt járt a királynéval látogatóban Mariani mesternél… – a királyi család látogatását olyan elegáns közömbösséggel mondta a sok híres festő és befolyásos ember látogatásainak elősorolása közben, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy az ember zűrzavaros dolgozószobáját olykor fel-felkeresi egy-egy trónon lévő királyi pár.

Photo by Artur Dancs

Az olasz királyi család látogatásának nyomai

Egy anekdota is kötődik a házhoz és Mariani szívélyes barátságához a királyi családdal. Egy ízben Margit királyné bordigherai nyaralása idején bejelentés nélkül talált érkezni, hogy a férjéről készült portré ürügyén Mariani mesternek elismerését személyesen fejezze ki. A művész azonban épp festett, és kis türelmet kért. A munka hevében azonban annyira elmerült, hogy a legenda szerint Savoyai Margit talán tíz percig is állt az ajtó előtt bebocsátásra várva. Azóta Pompeo Marianit úgy emlegetik, mint az egyetlen olasz, aki megvárakoztatta a királynét.

– Maga is fest? – kérdeztem a tárlatvezetés hevében élénken gesztikuláló Bagnascot.

– Dehogyis. Én csak a szakértőjük vagyok, művészettörténész.

Szakértőnek azonban éppen eléggé eltökélt rajongó, ha megvásárolta a villát és mindmáig őrzi és ápolja Mariani hagyatékát.

Photo by Artur Dancs

Én csak kutatom őket…

– Jól nézze ezt meg, a világon már csak tíz érintetlen alkotóműhely maradt fenn a XIX. századból, ez azok közül az egyik.

Hozzáteszi, nagyon sok szakember jön látogatni, történészek, múzeumok igazgatói, kultúrális intézmények vezetői a világ minden tájáról. A házból kilépve a homlokzatba beépített márványoszlopra mutat, és mondja, hogy az a milánói dóm egy darabja, amit az olaszok elismerésük és tiszteletük jeléül ajándékoztak Mariani mesternek.

Photo by Artur Dancs

A Duomo di Milano egy darabkája Pompeo Mariani tiszteletére

A kapu felé sétálva ismét találkoztam a padon eszmecserét folytató társasággal, búcsút intettem nekik, és megköszönve a kitüntetett vendéglátást, Carlo Bagnascotól is elbúcsúztam.

– Ha az óvároson keresztül megy vissza le a városba, mindenképp nézzen be a templomba a piazzettán, ha eddig nem tette. Remekmű! A nagy csillár, ami az oltár fölött függ, Margherita királynénk ajándéka… – búcsúzott a maga módján a házigazda, mikor a kapuhoz kísért.

Photo by Artur Dancs

Pihenő a templomban

A fákról fürtökben lógó mandarinokon aranyszínűen visszatekintő késő délutáni nap mintha jelezni próbálta volna, hogy rohamosan fogynak perceim, amelyeket Bordigherában tölthetek. Ami viszont végtelen nyugalommal töltött el, hogy egyetlen pillanatot sem vesztegettem el feleslegesen. Ez az alig huszonnégy óra annyi élménnyel és boldogsággal töltötte meg az életemet, hogy telhetetlenség lett volna ennél többet kívánni. Az este azonban még messze volt. Lefelé botorkálva a citrusfák és pálmák között a szűk kis macskaköves ösvényen, visszaértem az óvárosba. Az alkonyra benépesülő szellős piazzettáról egy pillanatra még beléptem a templomba.

Hálás voltam mindenért, ami velem történik.

2 hozzászólás (+add yours?)

  1. siculus
    jún 20, 2018 @ 08:09:17

    Csodálatos és megint gazdagodtam-köszönön

    Saját Samsung Galaxy okostelefonról küldve.

    Válasz

Hozzászólás a mai meséhez:

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

"Somewhere in northern Italy"

In the footsteps of Elio and Oliver from B to Cremona

ludasmanyi

Hogyan él egy újdonsült vega rádiós 3 kutyával, 2 macskával és 1 megrögzött nikotinfüggő férjjel

byclarkellis

A writer trying to be an author

Rob Moses Photography

This Camera Life

Ray Ferrer - Emotion on Canvas

** OFFICIAL Site of Artist Ray Ferrer **

joeseeberblog

This WordPress.com site is the cat’s pajamas

Igy neveld a (kis)Sárkányod!

Mona, Bence és Gergő, avagy hogyan élünk Mi :)

turosll

The greatest WordPress.com site in all the land!

Heather Poole

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

aranytalicska

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

M O N D A T

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

Feriforma

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

fotótanú

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

urszu2b

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

káfé főnix

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

Dancs Artur: Levelek New Yorkból

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

%d blogger ezt kedveli: