Tavaszi zsongás rhododendronokkal és pálmafákkal (3)


 

Része lenni a poszternek

Zsuzsi rólam készült fotóival csak az az egy bajom van, hogy éppen olyan kövérnek mutatkozom rajtuk, mint amilyen éppen vagyok. És ezen az sem segít, ha a fotón két zacskó sültkrumpli társaságában szerepelek.

Photo by Zsuzsanna Pilbath

 

A korábbiakban felvázolt éjszaka után örömmel ölelgettem meg Zsuskát, mikor Londonból megérkezett a szállodánkhoz. Mielőtt elcsavarogtunk volna, meg kellett mutatnom neki az angol kertet, ahol akkor még semennyire nem nyilatkoztak még a rhododendronok, csakis a csersznyefa virágzott a pázsit közepén az asztalokra kellemes árnyékot vetve. És nem mulasztottam el beavatni a konyak-rejtekhelyül szolgáló bukszusok titkaiba sem, az ember ekkora titkokat nem vihet magával a sírba anélkül, hogy megbízható személyeket be ne avatna. Ezt követően jött a sültkrumplis fejezet Brightonban. A kellemes tengerparti város egy elviselhetően röpke autózásnyira van a szállodától, sokkal rövidebb az út, mint a városból volt Zsuskának a szállodáig. Mi akkor is jól el lennénk, ha csak úgy andalognánk a meghitt fürdőváros utcácskáin szó nélkül, az évtizedek, amelyek összekötnek bennünket, bőven megengedik ezt a luxust is nekünk, de valahogy mindig kikerül a beszélnivaló, ha együtt vagyunk. És nem minden esetben van világmegváltás az előtérben, vannak csavargásaink, amikor csak az aznapi gondjaink világát váltjuk és vitatjuk meg, néha meg a monarchiát és a köztársaságot is sínre tesszük. Nem volt ugyan túl nagy jelentősége aznap, de valahol mégis bántott bennünket, hogy Erzsikénk, ahogyan mindkettőnk kedvenc királynőjét emlegetni szoktuk, egyikünket sem invitált meg szülinapi fogadására, ugyanakkor azzal nyugtattam magam, hogy a hat napos utazásra csomagolt kézitáskámban nem is akadt volna megfelelő öltözék ehhez, és Windsor is olyan messzinek tűnt a szikrázó napsütésben a Brighton mólón. Úgyhogy ebbe belenyugodtunk, és fagylalttal indítottunk. Hogy milyen kicsi a világ, nem lehet eleget hangoztatni, és azt is, hogy a magyarok ebben a kicsi világban mindenhol szép számban jelen vannak. A kínaiakról mondják, hogy a világ minden táján szembe mennek önmagukkal, annyian vannak…? Hát a magyarok?… Meg lehet-e Londonban, vagy a Copthorne Hotel titkokkal teli falai közt, vagy épp Brighton Beachen magyarul szólalni úgy, hogy valaki ne kapja fel a fejét?… És sok esetben, ha érti is az ember, ha valaki magyarul megszólal mellette, elengedi a füle mellett, és laposakat hallgat, mert semmi kedve kapcsolatba kerülnie amazokkal, de más a helyzet, ha például valaki rátehénkedik a fagylaltos pultra úgy, hogy nem látni tőle a választékot. Akkor az ember, ha megjegyzést tesz az illetőre magyarul, biztos lehet benne, hogy az illető meg azonnal visszavág, és cseppet sem igyekszik tovább leplezni, hogy nem csak hogy ért, de beszél is magyarul… Bennünket azonban nem tud kizökkenteni egy ilyen, főleg, ha az illető olyan, hogy ha rátehénkedik a fagylaltos pultra, nem látni tőle a kínálatot. A magam részéről meg egy átdolgozott éjszaka után legkevésbé sem lehet belőlem reakciókat kiváltani  ilyenkor, amikor az agyam egy másik időzónában elhagyott, és nyugovóra tért már, csak testileg vagyok ott, ahol. Zsuzsi azon kevesek közé tartozik, aki ezt az állapotomat remekül tudja kezelni. És ebben a furcsa, lebegésszerű létben a környezet is és minden egyéb fontos vagy kevésbé fontos információ is másképp csapódik le az emberben. Halkan. Nem is csapódik, csak puffan tompán. Mivel hosszabb tartózkodással csak nagyon ritkán kényeztet el engem London, mindig futás közben vagyok itt, lényegében, minden, amit Londonból és Dél-Angliából láttam, ebben a tompa hangulatban ért. És Zsuzsi ebben nagy szerencse rám nézve, és nem csak, mert nélküle töredékét sem láttam volna, hanem mert annyira jó barátom, hogy mellette nem alszom el séta közben.

Photo by Artur Dancs

 

Februárban hozott ki ide Zsuska első ízben, örömmel fedeztük fel magunknak a tengerpartra épült kisváros zeg-zugait. IV György építtette a királyi pavilont ide, és a feljegyzések szerint a később királlyá koronázott György herceg sok időt töltött el itt orvosi javaslatra, és mert kikapcsolódásra is tökéletesen megfelelő hely ez. A dimbes-dombos városka szűk utcái régimódi üzletektől színesek, a vendéglők és fogadók a mindig vidám britektől és külföldi látogatóktól hangosak, fish & chips, azaz hal sült krumplival, mint nemzeti eledel minden sarkon kapható, de ha az ember kifogástalan marhasültre ácsingózik, azt is könnyen megtalálja a választékban. Nem sejtettem, hogy a még zsenge május ennyi embert kihoz a tengerpartra, de ha az ember belegondol, megérti, hogy ezek a jóravaló britek olyan keveset látják a napot az esőfelhők mögül előbukkanni, hogy minden napsütéses óra egy ünnep, s főleg, ha az hétvégére is esik. És ez most úgy esett. Be sem lehetett tekintettel érni a rengeteg fürdőruhára vetkezett fehértestű britet a kavicsos brightoni parton  merthogy itt még a beach is más, mint bárhol másutt a világban: nem homokkal van feltöltve, hanem kavicsos. De a jelenlévőket ez zavarja a legkevésbé. Sör legyen, a többi nem érdekes.

Photo by Artur Dancs

 

Világmegváltás terén nagyot haladtunk Zsuzsival ezúttal is. Nekem azért is fontos, hogy magam mellett tudjam azt a néhány embert, akit szoros barátomnak tartok, mert senki más társaságában nem vagyok képes – és nem is akarok – ennyire ellazulni és önmagam lenni vátoztatások és egyengetések nélkül. Gondolom, hogy ez a barátság egyik meghatározása is egyben. Sok ember retteg attól is, hogy egyedül legyen, akár csak rövid időre is. Sajnálom is őket. Ezek az emberek valamitől félnek, és főleg: nincsenek egyensúlyban önmagukkal. Nem akarnak valami miatt önmagukkal négyszemközt maradni. Ha valaki tart ömagától, és nem tartja önmagát sem elég jó társaságnak önmaga számára, az soha nem fog őszintén barátkozni sem, és soha nem is lesznek olyan barátai, akivel a nap és az élet bármely szakában egymásra van hangolódva mindenféle erőfeszítés nélkül. Számomra az egyedülléteknek kifejezhetetlenül fontos szerepe van. És örülök ezeknek a pillanatoknak, amikor kicsit önmagam társaságában lehetek. Előfordul, hogy beavatatlanok sajnálkoznak is esetleg felettem, mások meg furcsálják, de ettől ez mit sem veszít az értékéből. Sőt, egyféle belső derűt is okoz, ami megmosolyogtatja velem ezeket a naiv reakciókat.

Santa Monicán magamban lenni is elmondhtatlanul kellemes. Ha az ember tele van boldogságos élményekkel egy hely kapcsán, egyértelmű, hogy minden körülmények között jól érzi ott magát. És fordítva. Santa Monica meg olyan, amit sokszor úgy emlegetek: az ok nélküli boldogság egyik színhelye életemben. Hogy mennyire ok nélküli ez a boldogság, nem is fontos, csak az, hogy Brighton után, Zsuska barátnőmmel való találkozásunktól is feldobva, napsugaras élmény Los Angelesben landolni másnap. Bár érdekes, és fotós számára izgalmas is az L.A. skyline, a belváros kontúrja a délutáni napsütésben leszálláskor, maga a város különösebben nem érdekel.

Photo by Artur Dancs

La-La-Land

 

Nekem L.A. , a „La-La-Land” jelentheti ugyan ezt a skyline-t a hollywoodi és a Santa Monica-i hegyekkel a háttérben, de elsősorban a tengerparti életet, ami ugyan New Yorkban is megvan, de a nyugati part merőben más a keletitől, és nem csak fekvésében és domborzatában, hanem mindennemű hangulatában is. Nekem Los Angeles jelentheti Santa Monicát, Malibut vagy épp Beverly Hills vagy Hollywood Hills titkos zeg-zugait, ahová sokan szívesen álmodnák magukat, és ahová magam sohasem álmodtam magam, és mégis eljutottam. Szeretem azt mondani: egy véletlen folytán. De persze, ugyanakkor azt is tudom, hogy véletlenek nincsenek.

Elkényeztet engem Los Angeles azzal is, hogy a szobám többnyire a már említett tablót nyújtja: jobbra a távolban a belváros kontúrja, szemközt a hollywoodi hegyek, balra a percenként óriásgépeket eregető reptér, s messzebb a távolban Santa Monica hegyei és tornyai, ahol az óceánt sejteni lehet ezen a képen. Amilyen grandiózus az ablakban állva körbetekinteni, annyira nem befogható ez egy fotón, még akkor sem, ha panorámába próbálja az ember sűríteni, fel is adtam, hát, és csak élveztem a kilátást az alkonyban. De nem sokat, csak pár percet, mert napnyugtára lenn akartam lenni az óceánparton.

Pezsgő élet és nagy hangulat fogadott Santa Monicán, és ehhez abban a pillanatban a legkevesebb kedvem sem volt, nem erre az oldalára vágytam az óceánparti életnek. A duhajkodó turistákat hamar magam mögött hagyva indultam el a magas parton felfelé északnak, és minél távolabb voltak a vendéglők és teraszok, annál kellemesebb lett az este, s úgy ritkult a tömeg is. Már csak a futkározó helybéliek és romantikázó szerelmesek jöttek szembe a pálmasorral szegélyezett sétányon. A magas szirtfal – vagy ahogy itt mondják, a „palisade” – meredeken hajlik az alant, a tenger szintjén kanyargó látványos tengerarti útra, a Pacific Coast Highway-re, amely Kalifornia állam egyik kiemelt fontosságú látványossága, az általa nyújtott kilátás szépsége folytán. Az út túloldalán, a tengerparton is vannak házak, egy egész sor palota sorakozik alant, és onnan az autópályán átívelő gyalogos hidak segítik át a járókelőt a szirtre és fordítva.

Photo by Artur Dancs

 

Éppen csak elértem a naplementét. De micsoda naplemente volt az! Mit is csodálkozom rajta, hisz a tengerparti alkonyok mindig lenyűgözőek. A korlátra támaszkodva percekig bambultam bele a tájba: előttem a végtelen kék óceán, balra a Santa Monica Pier hangos vidámparkja, jobbra a kanyarban a hegyek és a távolban Malibu fényei a széles ívben kanyarodó öbölben. Azt hiszem, sohasem fogok tudni ezzel a látvánnyal betelni. És ahogy haladtam előre, úgy borult a tájra a kék sötétség utat adva a milliónyi csillagnak, a település apró fényeinek a távolban. A sétányon nem volt fényözön, csak épp annyira volt megvilágítva, hogy az ember ne veszítse az ösvényt szem elől, okosan gondolták ezt ki, mert így könnyebb a tájban gyönyörködni, a lenyugvó nap utáni pazar égi játékban, az öböl megnyugtató morajlásában. Innen fentről nézve, az autópálya is csak egy kígyózó fénycsík, a zaja nem hallatszik a magasba. Az ég nem fekete csak mélykék, és a fölém tornyosuló pálmafák tették még hangulatosabbá, mint valami magasra tartott napernyők. A Pacific Palisades-hez érve Santa Monica szirtsétánya véget ér, és bekényszeríti az embert a házak közé. A magasban húzódó útról a kanyonba letekintve a megbújt csudaházak álmos fényei köszönnek vissza, a csendes utcákat csak a virágillat veri fel, és a tavaszillattal vegyülő sós óceánszag. Néha arcul legyint egy-egy langyosabb fuvallat is, a napközben felmelegedett utcák felől, és ebben az esti káprázatban teljesen elfelejt az ember mindent, ami kedvét szegheti. Ez lehet a titka ennek a feltételen boldogságérzetnek.

Photo by Artur Dancs

 

Későre jár, mire visszaérek a szállodai szobámba. És egyébre sem vágyom, mint hogy egy pohár konyakkal a kezemben lefekvés előtt felkuporodjak az ablakpárkányra, és mintha egy nagy képernyőn nézném, tekintetemmel befogjam az éjszakába burkolózott giga-várost. Olyan érzés, mintha egy nagy poszter része lennék. A mindennapi meséink egyike.

(folyt. köv.)

Advertisements

2 hozzászólás (+add yours?)

  1. Agota Reszeg
    jún 10, 2016 @ 12:02:19

    Remek, mint mindig😊 Remelem hamarosan folyt.kov

    Válasz

Hozzászólás a mai meséhez:

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

byclarkellis

"I would never want to belong to any club that would have someone like me for a member."

August MacGregor

Celebrating Sensuality. Intended for mature audiences, 18 and over

Living to help other disabled people, and people in need, Change the sign!! And Earth

I been online since 1994. I seen the internet at its finest. Then the World joined and fucked it up

Rob Moses Photography

This Camera Life

Ray Ferrer - Emotion on Canvas

** OFFICIAL Site of Artist Ray Ferrer **

tutorials4view

Watch free tutorials in Full HD (1080p) quality video tutorials, sorted by subjects, like: Photoshop, Gimp, Facebook, Torrents, Windows 7, Windows 8, Windows 8.1, Viruses and malware removal ( like ask,com, vqo6, Babylon ) and more and more.. If you like our tutorials and guided, please SUBSCRIBE to out channel at: http://www.youtube.com/user/ShaiSoft - tutorials4view.

joeseeberblog

This WordPress.com site is the cat’s pajamas

Igy neveld a (kis)Sárkányod!

Mona, Bence és Gergő, avagy hogyan élünk Mi :)

turosll

The greatest WordPress.com site in all the land!

Heather Poole

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

aranytalicska

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

M O N D A T

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

Feriforma

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

fotótanú

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

urszu2b

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

káfé főnix

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

Dancs Artur: Levelek New Yorkból

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

%d blogger ezt kedveli: