A New York-i mesegyűjtő


Photo by Artur Dancs

A New York-i életnek olyan mindennapi bájai vannak, amelyeket sehol máshol nem tud az ember előidézni hitelesen. És minél beljebb ásom magam a New York-i létembe, annál inkább nyilvánvalóbb számomra, hogy az elképesztően nagy városnak a sármja azért nem megfogható a világ lakosságának többsége számára – már amennyiben egyáltalán érdekli őket New York – mert ez a sárm az apróságokban rejlik, a New York-i hétköznapok tiszavirágéletű, de állandó kisebb-nagyobb történeteiben. Ha napi rendszerességgel lenne tehetségem meséket írni a New York-i mindennapjaimból, akkor sem fogynék ki belőlük, és ha lenne néhány olvasója a meséimnek, akkor azok minden bizonnyal menthetetlenül és gyógyíthatatlanul beleszeretnének ebbe a városba. A New Yorkiak azonban nem adják könnyen el titkaikat és azt sem akarja itt senki, hogy a már meglévőnél is nagyobb hisztéria legyen New York körül. Na jó, ebbe a számításba a „felületesek” nem tartoznak bele. Az ilyen alkalmi turisták, akik egyszer (vagy kétszer is tán) eljutnak ide, és széjjelnéznek tátott szájjal a Times Square-en, megmásszák valamelyik toronyépületet és szivacskoronát vesznek harmincöt dollárért a Szabadság-szobornál, hogy egész nap azzal járják a várost, szóval ez a kategória ebben az egyenletben semennyire nem számít. Ezektől csak a forgalom nagyobb az utcákon, de ez meg hozzátartozik a városhoz. Mit csinálnánk ezekkel a hatalmas sugárutakkal, terekkel, mit csinálnánk a Times Square-rel, ha nem jönnének ezek a látogatók ide?…

Persze, ez a titoktartás csak részint vonatkozik rám, hiszen én életem nagy részét nem ott éltem le, s már nem is fogom, hacsak matuzsálemkort meg nem tervezek élni. Én a barátaimnak nagyon szívesen mutatom be New Yorkot minden tehetségemmel. Sok esetben és sok emberrel zárkózott vagyok és a legtöbb esetben egyáltalán nem érzem, hogy bármit is meg akarnék bizonyos emberekkel osztani New Yorkot illetően, sem azt, hogy szeretem, sem azt, hogy nem. Semmit sem. A barátaimnak meg folyton fecsegek. Ők tudják a mindennapi történeteket, és azt, amitől New York az lett a lelkemben, ami.

 

Gyakran megyek szándékosan azzal a metróval hazafelé, amelyik nem a közelben tesz le, hanem félórás járásra otthonról, és ahhoz, hogy hazamenjek, az East Village-en kell keresztül sétálnom. A tömegközlekedés tökéletes, mert igazából, ha akarnám, akkor felugorhatnék a buszra onnan, és percek alatt otthon lehetek, ha nem annyira ráérős a napom. Ez a séta azonban annyi mesére, kalandra és történetre ad okot, hogy sokszor hazáig egész mesekönyveket írok a fejemben – és persze, ahogy mondtam is, ezek tiszavirágéletűek, ha nincs módomban azonnal megörökíteni őket, jobbára úgy is vesznek el, ahogyan születtek. Azaz mégsem. Hiszen egyáltalán nem vesznek el, hanem belém épülnek. Bele ebbe a hatalmas boldogságba, ami a mindennapjaimat jelenti. Mert bármennyire is nem népszerű dolog ilyet mondani, és nagyon sok ellenszenvet válthat ki – boldog vagyok.

 

Nem szálltam buszra, hanem az jutott eszembe, hogy töltöttkáposztát szeretnék. Talán otthon, a töltöttkáposzta hazájában sem lehetne ennyire kézenfekvő egy kívánságot teljesíteni, feltéve ha az ember nem akar naphosszan főzni vagy elmenni a jó anyjához egy igazi, jó, cserépben főtt töltöttkáposztára. A szupermarketben a tizennegyedik utcán van készétel részleg, friss készétel. Tudom is pontosan, hol szokott a töltöttkáposzta lenni. Bár átrendezték a részleget, amióta nem jártam ott, a friss kenyér ugyanott van, ahol volt, és csak a salátabár került másik oldalra. Ez meg engem semennyire sem érdekel. A meleg ételek ugyanott vannak. Amikor odasiettem, egy öregúr állingált a kínálat előtt, és a nagy szedőkanállal épp a nagy darab, paradicsomos szószban úszó töltöttkáposztákat bökdöste. Alacsony, sovány öregember volt, egyszerű, kopottas ruhában, nem tűnt nagy gurmandnak sem, és nagy vendéglőjárónak és világcsavargónak sem. Amolyan lakótelepi nyugdíjas volt, manhattani lakótelepi. A tizennegyedik utca ezen oldalán van egy kisebb lakótelep, ami csak New York-i viszonylatban számít kicsinek, mégis városnak hívják, Stuyvesant Townnak. Ott olyan sokan élnek, hogy odahaza valóban elégséges lenne egy kisvárosra. És ugyanúgy nagyon sok manhattani nyugdíjas is előfordulhat ott. Már olyanok, akik akkoriban vettek ott lakást, amikor még emberekre szabták Manhattanben az ingatlanárakat.

Lényegében, ha színben akarnám kifejezni, szürke öregember állt ott előttem, és tudomást sem véve rólam és másokról sem, akik arra vártak, odaférhessenek a pulthoz, kényelmesen mustrálgatta a töltöttkáposztát. Majd legyintett, letette a kanalat és odébb lépett a többi ételhez, de csak annyira, hogy odaférhessek. Vettem is egy ételtartó dobozt elvitelre és megpakoltam töltöttkáposztával. Az öreg a válla felett visszanézett – nem rám, hanem a szedőkanál által leírt ívre a töltöttkáposztás edénytől az ételhordóig, majd vissza, és újra… Majd lassan megfordult, és követte a kanál vonalát a karomon át a szememig. Rámnézett. Mint aki jól megnézi magának azt, aki ilyesmit szed ki magának.

 

– Jó, hogy itt van! – biccentett, és mielőtt elmélyültem volna a gondolkodásban, hogy ugyanbiza miért olyan fontos az én jelenlétem ebben a helyzetben, máris folytatta – Mi ez az étel?

– Az én hazámban hagyományos étel, töltöttkáposzta.

– Töltöttkáposzta! – ismételte – Kedves. Kedves. Hol a maga hazája?

 

Mondom származásomat, és ismételten kedvesnek minősíti azt is. Kérdi, ahogyan itt szokás, hogy ott milyen nyelven beszélgetünk, például otthon, s mondom magyarul.

 

– Nagyon kedves. Nem volt még részem benne magyar emberrel beszélgetni. És mi hozta New Yorkba?

– Itt élek. – válaszoltam, bár egy kívülállónak úgy tűnhetne, nem a kérdésre válaszoltam, ma már pontosan tudom, melyik kérdés és hangsúly pontosan mit akar s mit nem akar megtudakolni a megkérdezettől.

– Itt?

– A Village-ben, igen.

 

Ettől kicsit megengedett. Körbemutatott:

– Milyen jó itt nekünk, nemde?

– De, de. – helyeseltem – Mindenképp.

– Munkából jön?

– Nem, a gombosboltból.

– Gombos bolt?

– Gombosbolt.

– Nem is tudtam, hogy van ilyen a környéken.

– Nincs. Az Upper East Side-on van.

– Az Upper East-en?… De hisz most mondta, hogy maga itt lakik! – nézett rám rosszallóan, mintha megingott volna benne egy pillanatra a bizalma – Mit keresett maga az Upper East Side-on? – kérdezte meglepetten, mintha nem is ugyanarról városról beszélnénk.

– Ott van a bolt. Nem hallott sosem a gombosboltról?

– Nem én. Nem mászkálok én az Upper East Side-ra, ha kell, ha nem.

 

Mosolyogtam, és eszembe jutott, hogy ezeknek a drága New York-iaknak egyik városrészből is átmenni utazásnak számít. Nem mindenki utazza be az öt városrészt egy nap alatt, mint azt sokszor magam is megteszem. Sőt, nagyon kevesen. Jobbára olyanok, akik valami miatt kényszerítve vannak, vagy hóbortosak, mint én. Az Upper East Side meg ráadásul nem is valamely külső borough-ban van, hanem Manhattanben, csak pár megállónyira. De nem akartam a beszélgetést okoskodásba fojtani, bár sokszor megteszem, amikor valakit vagy valamilyen témát le akarok magamról rázni, az öregúrral azon a napos téli délutánon egyáltalán nem akartam pökhendi lenni sem tudálékos, mert hogy jövök én ahhoz, hogy egy tősgyökeres New York-it kioktassak vagy arra próbáljak rávezetni, most, élete délutánján is túl változtasson a dolgai megítélésében.

 

– Nem mászkálok, ha kell, ha nem én sem. Csak van nekem egy barátom odahaza, Erdélyben, és én neki megfogadtam, hogy elmegyek abba a boltba, amikor lehetőségem van rá.

– Ó! Ez derék gesztus magától – derült fel az addig mogorva arc – Honnan tud a maga barátja erről a gombosboltról, amiről még en se hallottam, pedig én biza, itt éltem le az életemet… Volt itt mindenféle szakember meg mesterember a tizennegyedik utcában is, meg lennebb a Lower East Side-on… Ott micsoda élet volt! De hova lettek azok már! Hova lettek… – legyintett.

– Olvasta, amikor a karácsonyi írásomban megemlítettem. Tudja, én gyakran sétálok a városban, és karácsonykor arról írtam, hogy van egy bolt, ami ennek a dzsungelnek a közepén túlélte azt, amit a Lower East Side nem élt túl, ott van a gombosbolt, a hatvankettedik utcában. És ha arra járok, főleg este, mindig hosszan bámulom a kirakatot. Most is olyan szép kis otthonos, karácsonyi kirakat van. Barnatéglás épület, csilingelő ajtóval, vele szemben mosoda-varroda, igazi varrómesterrel, aki helyben kijavít minden hibát a ruhákon, és amellett egy kis hangulatos étterem…

Photo by Artur Dancs

Tender Buttons

– Maga valami íróféle? – kérdezte, és nem tudtam megítélni, mennyiben volt egyszerű kérdés ez vagy élces.

– Nem. Csak írok néha. A barátom az író, Frici. De ő nem idegen itt New Yorkban, egyszer járt is itt.

– Gondolom, nagy bajban lehet a barátja odahaza a maguk országában, ha azt akarja, maga nézzen itt New Yorkban neki gombokat.

– Van baj ott elég, nem tudom, ha a gombokkal van-e a legtöbb, de neki nem gombot néztem.

– Van más is a gombos boltban?

– Nem. Semmi egyebet nem árulnak ott. Csak azért mentem el, hogy neki, azaz az ő szemével megnézzem. Az övével is. Mert Frici barátom nem tervez mostanában New Yorkba jönni, de arra a boltra kíváncsi lett.

– Akkor nem is vett semmit, csak teljesen potyára felment az Upper East Side-ra?

– Gombokat vettem. Nem mentem így sem, meg úgy sem feleslegesen. Egyik barátom, aki Londonban él, megkért, néznék neki valami narancssárga gombot és egy kéket is. Másfél centiset.

– Egyet?

– Egyet-egyet.

– Nohiszen.

 

Pityegett a telefonom, és üzenet érkezett.

– Nézze – kacagtam – most ír egy másik barátom is, hogy vennék neki is valamit abból a boltból…

– Na, akkor mehet vissza az Upper East Side-ra…

– Majd ha ismét arra játok…

– Úgy tűnik, maga az a féle, akinek ez nem okoz gondot, egyet gondol, és máris a hatvankettedik utcában van… Sok furcsa barátja is van.

– Igen – helyeseltem – olyan furcsák, mint én. Meg is halnék a mai világban, ha nem lennének olyan furcsa barátaim, akik olyan furcsának szeretnek, amilyen vagyok.

– Van egy ismerősöm, aki az Upper East Side-on él. Fel fogom hívni, nézzen be nekem ebbe a boltba, hogy mitől olyan híres. Úgysem beszéltünk, vagy tizenöt éve is megvan.

– És még ugyanaz a telefonszáma? – kérdeztem megrökönyödve, mert azt nem akartam megkérdezni, mitől biztos benne, hogy még életben találja.

– Miért lenne más? – meredt rám meglepetten – Nekem sem más, harmincöt éve ugyanaz a számom. Csak most vagy húsz éve már kell tárcsázni a körzetszámot is, régen, ha nem telefonáltál Manhattanen kívülre, a 212-t nem kellett tárcsázni.

– De most annyi előhívó van, a 212 meg nagyon ritkaságszámba megy. Muszáj hívni a körzetszámot, hogy a sokmillió telefon közül oda kapcsoljon, ahova kell – magyaráztam, majd hirtelen elharaptam a nyelvem, mert úgy éreztem, elkezdtem tudálékos lenni, és az nem jó. Az öreg nem vette észre, ismét a töltöttkáposzta kötötte le a figyelmét.

– És ott maguknál ezt a hagyományos töltöttkáposztát mivel eszik?… – és megrakott egy dobozt magának az ételből.

– Friss kenyérrel! – vágtam rá gondolkodás nélkül, és mutattam is a kenyeres polc felé – És tejföllel!

– Mást ne tegyek mellé? Rizset?

– Az van benne.

– Jó, hogy mondja… Mivel van ez a töltöttkáposzta lényegében megtöltve?

– Hát…hússal és rizzsel – mondtam, miközben emlékeimben kutakodtam anyám összehasonlíthatatlanul ízletes töltöttkáposztái után.

– Krumplit se tegyek oda?

– Tegyen, ha akar, de a kenyér a legjobb.

– Na jó, hallgatok magára…

 

Elköszöntem, és hagytam, matasson még az ételek közt.

– Örülök, hogy beszélgettünk. Valami újat kipróbálok ma is! – kiáltott utánam.

 

A másik soron álltam meg nézelődni további bevásárlások után, és mikor a pénztárhoz érve visszapillantottam, az öreget láttam egy hórihorgas hipszterhez beszélve:

 

– Tortellini?… Kedves. Nem volt alkalmam még olasszal beszélgetni… Mi hozta New Yorkba?…

 

Aha, tehát ő is csak egy mesegyűjtő! – mosolyogtam magamban…

És mennyivel rafináltabban csinálja!

 

Reklámok

1 hozzászólás (+add yours?)

  1. gaborjozsi
    feb 02, 2016 @ 05:50:17

    Némi “diléjjel”, de nekem nappal, neked ,lehet éjjel, mondom istenuccse élvezetesen jó “meséid” vannak! A képek is, melyeket nem tudom hogyan csinálsz, meseszerűek. Ugyanakkor tudom, hogy a mese az nem is mese. Mesésen izgalmas, hidd el! 🙂

    Válasz

Hozzászólás a mai meséhez:

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

byclarkellis

A writer trying to be an author

August MacGregor

Celebrating Sensuality. Intended for mature audiences, 18 and over

Living to help other disabled people, and people in need, Change the sign!! And Earth

I been online since 1994. I seen the internet at its finest. Then the World joined and fucked it up

Rob Moses Photography

This Camera Life

Ray Ferrer - Emotion on Canvas

** OFFICIAL Site of Artist Ray Ferrer **

tutorials4view

Watch free tutorials in Full HD (1080p) quality video tutorials, sorted by subjects, like: Photoshop, Gimp, Facebook, Torrents, Windows 7, Windows 8, Windows 8.1, Viruses and malware removal ( like ask,com, vqo6, Babylon ) and more and more.. If you like our tutorials and guided, please SUBSCRIBE to out channel at: http://www.youtube.com/user/ShaiSoft - tutorials4view.

joeseeberblog

This WordPress.com site is the cat’s pajamas

Igy neveld a (kis)Sárkányod!

Mona, Bence és Gergő, avagy hogyan élünk Mi :)

turosll

The greatest WordPress.com site in all the land!

Heather Poole

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

aranytalicska

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

M O N D A T

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

Feriforma

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

fotótanú

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

urszu2b

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

káfé főnix

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

Dancs Artur: Levelek New Yorkból

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

%d blogger ezt kedveli: