Világkörüli mesék (3)


 

Oslói mese

 

Amikor a norvég légitársasághoz szerződtem, úgy gondoltam, elkerülhetetlenül gyorsan megismerem majd a norvég fővárost is. Ehelyett beutaztatták velem a világot széltében is és hosszában is, mire az első norvégiai utak elkezdtek beszivárogni az órarendembe. És ez még mindig nem jelentette a személyes találkozást Oslóval, hiszen Jessheim a reptérhez közeli szálláshelyünk – amiről már elmondtam, hogy félszáz kilométerre van a fővárostól. És nem is annyira ez a távolság tolta el időben az oslói látogatást, mint inkább a tény, hogy Jessheim és környéke is már olyan bűbájos, hogy az ember nem győz vele betelni egy-egy kis röpke pihenő alkalmával.

Másrészről meg ott van az amerikai szellemben nevelkedett, pontosabban amerikai szellemben felnőtt kollégáim tömege, akik rémséges borzalomnak, elvetemült drágaságnak és olykor börtönként emlegetnek mindent, ami Norvégiával kapcsolatos, és noha nem hiszek én az amerikaiaknak, és egyre kevésbé teszem a jövőben is, kicsit megszeppentem, és elnapoltam az Oslóval való ismerkedést.

Photo by Artur Dancs

Ebből az állásból nehezemre esett átlátni és megérteni az oslói tömegközlekedést is – ami, mint talán említettem már sok ízben – számomnra elsődleges fontosságú, bárhova is megyek a világban.

Valami miatt akkor érzem csak magam biztonságban, ha van nálam egy papír térkép – azaz nem elég, hogy a telefonom tele van mindenféle térképekkel és nyomkövetőkkel, szükségem van a kinyomtatott, klasszikus térképekre is, és ugyanakkor fontos tudnom és átlátnom adott hely tömegközlekedését. Akkor is, ha nem feltétlenül használom. Ez az én komfortérzetemhez elengedhetetlenül fontos.

Sokszor ismerősök látogatnak New Yorkba, és első dolgom, hogy térképet adjak a kezükbe, akár sokfélét is, de mindenképp közte vannak a tömegközlekedési térképek is. És van, aki rámnéz, és elcsodálkozik, mondván, hogy elég jól ismeri New Yorkot ahhoz, hogy erre nem lesz szükség – csak mert már járt a Times Square-en és néhány Starbucksban, vagy mert nem tud térképen eligazodni (és akkor az én szemem kerekedik ki nagyra), vagy mert nem tartja szükségesnek „ennyire” belemélyedni a városba arra a kis időre.

Néha bevallom nekik, hogy az én táskámban mindig van legalább egy New York térkép és közlekedési eligazító, és nem feltétlenül a vendégek miatt hurcolom magamnál, akikkel esetleg váratlanul összefuthatnék. Sőt, valahányszor leszállok Budapesten, az első dolgom, hogy a legfrissebb térképet magamhoz vegyem a repülőtéren, nehogy valamiről lemaradjak. Mondjam, hogy imádom Szatmáron a buszokon kiragasztott nagy térképeket is bámulni? Pedig, ha New Yorkban vagy Budapesten nem is koptattam annyit az utcákat, Szatmáron talán igen, hogy térkép nélkül is elboldoguljak. No, de lelke rajta annak, aki nem akar térképet.

Én teljesen bizonyos vagyok benne, ha hamarabb kerül Osló térképe a kezembe, sokkal korábban elindultam volna felfedező körútra. Csak egy kis utánaolvasás kellett hozzá, és máris képet kaptam a közlekedésről is, nyakamba akasztottam a fényképezőgépet, és elindultam a vasútállomásra. A világ sok városában tapasztaltam már ezt a féle regionális közlekedési alkalmatosságot, ami városon kívül vonat, városon belül metró vagy épp villamos. Budapesten a HÉV, San Franciscoban a villamos, Los Angelesben a metró vagy Koppenhágában a vasút mind-mind teljesen más, és mégis jól működő, áttekinthető. Ugyanígy a norvég főváros vonzáskörzetében, ahol ha az ember megvásárolja a jegyét a belvárosig, akkor az nem csak vonatjegy, hanem egy komplex tömegközlekedési engedély, amit órákon keresztül az adott utazási zónákon belül korlátlanul használni lehet bármilyen tömegközlekedési eszközön a vonattól a hajóig, a buszoktól a metróig és villamosokig. Amint leszálltam a belvárosi pályaudvaron, már tudtam, hogy nem fogok igényt tartani a további tömegközlekedési eszközökre, ugyanis egyértelművé vált, hogy ez is – mint amúgy minden más hely a világon – a leginkább gyalogosan beszippantható. Azt sem tudtam, merre is induljak hamarabb.

Persze, csakis miután lélekszakadva berontottam az első turista centerbe, és ingyen térképeket szakítottam magamnak egy nagy tömbből, ami a magamfajta látogatóknak van kihelyezve. És még ők köszönték meg! Holott nem hiszem, hogy hálásabbak lettek volna, mint én, aki majd kibújtam a bőrömből az oslói térképek birtokában.

 

Mivel az állomás épületétől egyenesen ráláttam, előbb a vízpartra épített Operaházhoz siettem le. A modern épület az öbölre van építve, és már az aljából is pazar kilátás nyílik a hegyes környékre, de a legfőbb vonzereje a turisták számára talán nem is annyira a komolyzene, hanem hogy megmászható. Az Operaház ugyanis mértani alakzatokra szabott komplexum, könnyen mászható lejtős tetőkkel, amire engedélyezett, sőt, javallott is felkapaszkodni, akár az épület legtetejére is. Onnan aztán elénk tárulnak az óváros patinás tornyai, a júliusi napfényben zöldellő, belakott hegyoldalak, a fjordos tengeröböl.

Photo by Artur Dancs

Miután a felülnézet megvolt, eredeti tervem szerint a főutcára talpaltam vissza. A III. Károly János norvég király, – aki személyében ugyanaz volt, mint XIV Károly János svéd király – tiszteletére Karl Johans utcának elkeresztelt úton baktattam végig hullámzó turista tömegben a katedrális majd a parlament épülete mellett a királyi palota felé. Úgy gondolom, ha már az Isten ezekbe a csudaszép skandináv országokba vezérelt engem, amit mindenképpen meg kell mindenütt néznem, az az uralkodói palota. A norvég királyi palotához vezető úton a macskaköves utcán nyári teraszok összefüggő asztalrengetegében sürgülődtek a szőke pincérfiúk, hogy a sok kánikulától tikkadt turistát hatékonyan itassák. Balra egy park, mint a parlament zöld futószőnyege, közepén egy szökőkúttal, benen vidáman hancúrozó skandi gyermekekkel. Piros-fehér-sötétkék egyforma kabinokra lettem figyelmes a park sarkában: „Liberté”, „Egalité” és „Fraternité” – ez állt rajtuk. Mint kiderült, a franciák ajándékozták a városnak ezeket a közvécéket – mert azok! – és ha ez nem lenne elég, az ember, ha tíz koronáért belép, kellemes illat fogadja, halk zene, és egy hang pisilés közben ismerteti vele francia-norvég barátság alapjait is. Teljesen kikupálódva jöttem ki, a megkönnyebbülésről nem is beszélve. Amúgy jó tudni, hogy nem kell már érméket dobálni itt sem, hanem hitelkártyára nyílik az ajtó, és ez nagyban megkönnyíti a dolgainkat, főleg olyan tapasztalatok után, mint például Londonban, ahol csakis a királynő arcképével ellátott pennik bedobálásval lehet bebocsájtást nyerni a nyilvános toalettekbe.

Amúgy nem tudom, miért épp a franciák vannak olyan nagy becsben ittenség, hogy a vécéik a belvárost díszíthetik, amikor – ki gondolná! – Osló legnagyobb lélekszámú kisebbsége a pakisztáni, ezt egyenarányban a svédek és szomáliaiak követik, irakiak, marokkóiak, perzsák, törökök, illetve távol-keletiek. Még románok is többen vannak Oslóban, mint a franciák. Na, de lehet, hogy amazok nem siettek vécéket adományozni a városnak. Meg egyebet sem igyekeztek hozzátenni.

 

A park végéhez érve a Nemzeti Színház épülete uralja a területet már. Instant fotón megosztottam anyuval, és mondja, hogy ejnye már, hogy a színházra nem fektetnek itt sem nagyobb gondot. Mondom, az lehet, de itt legalább még megvan a régi. És a jelek szerint működik. Jól múködik.

Photo by Artur Dancs

Innen már fasorral szegélyezett széles sétány vezet fel a magasabban elhelyezkedő királyi palota elé. A gyepen fiatalok napoznak, a lépcsőkön turisták fotózkodnak, akiknek nem jutott család, sem barátok, ocsmány szelfibotokkal próbálják magukat előtérbe helyezni a várossal és szépségeivel szemben – néha fejbekoppintva a mellettük gyanutlanul bámészkodót. A nap még alig ment alá a delelőnek, pedig már este 7 óra múlt. A királyőrség a nyitott kapuk előtt jön-megy mulatságos díszlépésekben. Olyan csendes idill ez, amibe senki nem hangoskodik bele. Hanem örül, mint én, hogy a kapuk nyáron 8-ig nyitva vannak, így belóghatok a királyi udvar belső részébe is, ahonnan a két kicsi tóra nyílnak ösvények egyenesen a palotából. Jó elképzelni, hogy kapuzárás után az előkelő lakók is kilépnek ide szellőzni egyet és a vadkacsákat megetetni.

A tó mögötti királyi címerrel díszített kapun folytatom az utam külképviseletek impozáns palotáinak sorát bámulva a csendes kisutcákban.

Első látogatásomra tervezett végső úticélom a Vigeland szoborpark. Mert azt mondták, az itt egy turistának legalább olyan fontos, mint a Times Square. Ez önmagában nem győzött volna meg, sokkal inkább azok, akiktől hallottam.

 

Magam is abba a tévedésbe estem, mint a sok felületesen felkészült idelátogató, és meggondolatlanul a Vigeland Park megnevezést emlegettem ismerőseimnek lelkes beszámolóimban, de a park igazi neve Frogner Park, és Gustav Vigeland szobrai csak ennek részeként feltűntetendők.

Photo by Artur Dancs

A park a XVIII. század vége óta létezik, a Frogner kastély tulajdonosa akkor barokk kertként építtette ki. Színpompás rózsakertek illata fogadja az idelátogatókat, rengeteg zöld, jázminligetek, és a már említett világhírű szobrok, a norvég nemzeti örökség részei. A park lépcsőzetesen vezet mind magasabbra. A domb tetejére érve lenyűgöző látványt nyújt nem csak az előttünk elterülő park, hanem a távoli város is. Ha a lenyugvó nap felé fordulunk, a hegyek látszanak, a híres műugró sípálya is jól kivehetően felfedezhető a hegy ormán, és sok-sok virág és zöld. Este tíz óra is lehet, a nap azonban még magasan állt a horizont felett, mintha eszében sem lenne lenyugodni. Csak a mind több árnyalatú sugarakból lehetett tudni, lassan kicsit mégis elvonul a szemünk látóhatára elől. A narancssárga esti fényben a fűre heveredve napfürdőztek az emberek, odébb a domboldalt pedig gitár és énekszó lengte be. Fiatalok pengették a gitárt, doboltak, és énekeltek. A napozók meg átszellemülten itták a napsugarakat és élvezték a zenét.

Photo by Artur Dancs

Éjfél után értem vissza Jessheimba. A vonatról leszállva, a hosszú erdővel szegélyezett réti úton vágtam át a szálloda felé. Noha már jócskán elmúlt éjfél, az északi égbolt sárgásvörös volt. Messzire nem bújt a nap, csak épp kicsit megszusszant, hogy majd nemsokára frissen ragyogjon ránk a rövid norvégiai nyárban.

 

byclarkellis

"I would never want to belong to any club that would have someone like me for a member."

Exploratorius

Old School Film Hack

August MacGregor

Celebrating Sensuality. Intended for mature audiences, 18 and over

Living to help other disabled people, and people in need, Change the sign!! And Earth

I been online since 1994. I seen the internet at its finest. Then the World joined and fucked it up

Rob Moses Photography

This Camera Life

Ray Ferrer - Emotion on Canvas

** OFFICIAL Site of Artist Ray Ferrer **

tutorials4view

Watch free tutorials in Full HD (1080p) quality video tutorials, sorted by subjects, like: Photoshop, Gimp, Facebook, Torrents, Windows 7, Windows 8, Windows 8.1, Viruses and malware removal ( like ask,com, vqo6, Babylon ) and more and more.. If you like our tutorials and guided, please SUBSCRIBE to out channel at: http://www.youtube.com/user/ShaiSoft - tutorials4view.

joeseeberblog

This WordPress.com site is the cat’s pajamas

Igy neveld a (kis)Sárkányod!

Mona, Bence és Gergő, avagy hogyan élünk Mi :)

turosll

The greatest WordPress.com site in all the land!

Heather Poole

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

aranytalicska

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

M O N D A T

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

Feriforma

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

fotótanú

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

urszu2b

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

káfé főnix

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

Dancs Artur: Levelek New Yorkból

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

%d blogger ezt kedveli: