Tíz nap a világ körül (2)


Photo by Artur Dancs

 

 

Az új forradalom, a San Francisco-i csoda

 

Amerikában az idők során történt pár csoda. Az egyik az ipari forradalom volt, amely lényegében létrehozta azt az Amerikát, amelyiket mindenki – és főleg a megrögzött romantikusok – Amerika gyanánt emleget a világban, és amelyikből ma már csak nyomokban létezik valami – hisz mentalitásában és hozzáállásában semmiképp nem vonhatunk párhuzamot a jelen és a XX. század közepe Amerikája között. Ha mégis objektíven megtennénk, olyan mérhetetlen csalódás érne, hogy jobb, ha nem…

A másik forradalmat éppen napjainkban éljük. És ez a Szilikon-völgy, amelynek epicentruma, San Francisco már alapos felfordulást okozott és változást indított el, amelyik, ha ilyen iramban terjed(ne) a kontinensen, akkor még lenne esély javítani az elműanyagosult és megtépázott tekintélyen. Más már nem-igen segíthet, hiszen újabb ipari forradalomra nincs több esély, azt a történelem csak egyszer produkálta.

San Francisco tehát pontosan tudja, miről szól a jelen világ története, és így San Francisco nagyon is tisztában van a saját értékével. A San Francisco-i létnek ma már ára van, amit szemrebbenés nélkül megkérnek mindenkitől, nem csak attól, aki most kopog be a város kapuján hamubasült pogácsával teli batyuval, hanem biza, azoktól is, akik életüket ott élték le. Jogosan vagy jogtalanul-e, ez már más lapra tartozik. Aki vitatkozni akar, az könnyen megteheti azokkal, akik úgy látják, hogy ez a San Francisco annyira nem az a San Francisco, amire a született helyiek „befizettek” a maguk idején, mint ahogy New York Brooklynja sem azoké már, akik magukénak tudták az idők során. És ahogyan Brooklyn lett a világ hipszter bölcsője, úgy San Francisco lett Amerika hipsztere. Az is igaz, hogy az a régi Brooklyn, mint a régi San Francisco is gyakorlatilag megszűnt, mint a történelem során eltűnt országok és nemzetek – más lett belőlük. Azok, akiké volt, most vagy keresnek valahol másutt megfelelő helyet maguknak, vagy beilleszkednek a jelenbe, aminek meg kell az árát fizetni.

Photo by Artur Dancs_

A San Francisco-i legenda

 

Mesélik, hogy egy jóillatú tavaszias estén (ebben nem lehet tévedni, San Franciscoban mindig olyan) egy vöröshajú, szeplős, gyermekarcú, halkszavú fiatalember udvariasan bekopogtatott az egyik családi ház ajtaján. Azok tán vacsoraasztalnál ültek, és meglepetten nyitottak ajtót az idegennek, hisz vendéget nem vártak – manapság pedig bejelentetlenül, és Amerikában főleg, senki nem megy sehova. A fiatalember tisztességgel üdvözölte a házigazdát, és bemutatkozott, egyúttal előhozakodva jövetele céljával:

 

– A nevem Mark Zuckerberg, és tíz millió dollárt fizetek ezért a házért maguknak, amennyiben péntekig kiköltöznek belőle.

– Tízmillió! – ismételte hangtalanul a megdöbbent házigazda, aki talán el sem hiszi, hogy ennyi pénz a valóságban létezik, és most ott állt előtte egy vöröshajú, szeplős, gyermekarcú, halk szavú fiatalember szürke trikóban és kapucnis felsőben, és rezzenéstelen arccal várta a választ az elhangzott ajánlatra.

 

A házigazda ugyan inkább tréfának hitte a dolgot – és azt is hitte, hogy amennyiben az, akkor elég éretlen tréfa ilyen esti órában – összeszedte magát, és így szólt:

 

– Azt én nem tehetem, hogy ezt a házat magának eladom – majd hangja reszketős lett, és így folytatta, miközben párja is kijött az ajtóba megnézni magának a fura látogatót – Mi ugyanis itt éltük le az életünket ezen a környéken. Itt neveltük fel gyermekeinket, itt játszottak az utcában és az unokáink is ide jönnek hozzánk. Nekünk innen nincs ahová mennünk. Mi itt vagyunk otthon.

 

A fiatalember kicsit gondolkodott, körbenézett, majd intett, hogy azonnal visszajön. Átsietett a másik oldalra, ahol bekopogott a szemközti családi házba. Amazok sem lepődtek meg kevésbé, mint az előző házaspár, valamit beszéltek a fiatalemberrel, aki pár perc múlva visszajött az ajtóban kővé dermedt párhoz:

 

– Ha adok maguknak kétmilliót, átköltöznek-e a szemközti házba?

– Két millióért?… – fejcsóválva nevetett a gazda – Tudja mit, át! – és átkarolta a feleségét.

 

A fiatalember rezzenéstelen derűs arccal biccentett:

 

– Rendben. Itt a csekk a kétmillióról. Kezet rá!

 

Amazok egyik ámulatból estek a másikba, és amikor a férfi megszólalhatott, csak annyit kérdett:

 

– Árulja el, mit mondott azoknak!…

– Hogy megveszem a házukat nyolcmillióért, ha csütörtökig kiköltöznek, és átadják maguknak.

 

Ezt a történetet megannyiképpen mesélik, így vált legenda belőle. De talán a legjellemzőbb sztori a jelen San Franciscojára, pontosabban a Bay Area-ra, azaz öbölre, ami a trojkát feltételezi San Francisco, Oakland és San José között.

Photo by Artur Dancs

 

 

Harmadik nap: ismét szerelembe esni San Franciscoval

Három éve jártam életemben először San Franciscoban. Annyi jót hallottam felőle, hogy kedvemrevalónak tűnt, és mégis jó sokáig képes voltam halogatni az odautazást, amit végülis jó, hogy megejtettem, mert később már nem engedhettem volna meg magamnak. Akkor már tomboltak a változások a városban és elkezdett minden nagyobb fordulatszámon működni a térségben, ennek ellenére, még – ma azt mondanám – „áron alul” sikerült belvárosi elegáns szállodát találnom. Onnan pedig egyszerű volt a szerelembe esés Amerika legeurópaibb szegletével, mert a hideg New York-i telet magam mögött hagyva érkeztem a tavaszillatú városba, ami tarkállott a virágoktól, és beragyogta a nap. És naphosszat kaptattam fel a meredek utcákra és ereszkedtem le a túlfelén, hogy minden szegletét megismerjem. Vettem én napijegyet a tömegközlekedésre, de alighanem csak a város kasszáját gyarapítottam vele, mert a gyaloglásból csak nem akart elegem lenni. San Francisco hangulata olyan mély nyomot hagyott bennem, mint valamikor régen New York tette. Meg is ijedtem kicsit. Persze, az nem fordult meg sem a fejemben, hogy lecserélném New Yorkot érte, ma meg már nem is álmodozhatok erről, hisz New York megfizethetetlen ugyan, de San Francisco már felette áll ebben is. És nem, mintha most megfordulna a fejemben odaköltözni. A szerelem nem jelent számomra összebútorozást, New Yorktól pedig megkapom a magam szabadságát és magánéletét, szerelem ide vagy oda.

 

Hogy milyen a találkozás a régi szerelemmel, megoszlanak a vélemények, és a dalszövegek is. Én mindenesetre pezsgő izgalommal készültem a városra. Adam ebbe a képbe semennyire nem hiányzott, de nehezemre esett otthagynom is a szállodában, mert kitellett volna tőle, hogy a bárba üldögélve valami missouri-i pincér társaságában tölti a napot. De azt is előrebocsátottam, hogy miután kicsit megjáratom, valahol lerakom, ahonnan hazatalál, és sorsára hagyom.

Photo by Artur Dancs

Az Embaracaderonál jöttünk fel a metróból, és magamba is szippantottam az egészet, ahogyan volt. Tengerillat, virágzó fák, napsütés és nyüzsgő élet – kirakodó vásár. Végigfutottunk a termelői piacon, sajtokat kóstoltunk, süteményeket, házicsokit, és leszaladtunk az öbölbe, amely fölött a Bay Bridge ível át Oaklandbe. Felkapaszkodtunk a jó öreg villamosra és meg sem álltunk a Fisherman’s Wharf-ig, a turistaparadicsommá alakított mólóig, és még a sütkérező fókákkal is parolázhattunk.

 

– Úúúúh! Vagááány! Ez tetszik nekem! – kiáltott fel sokadszor is Adam, és én mindig ugyanazt válaszoltam neki:

– És ne feledd, hogy minket itt, most ezért fizetnek. Minket ezért fizetnek! Hogy itt lehessünk…

 

Átkaptattunk a Fort Mason emelkedőin a csokoládéjáról híres Ghirardelli térre, ahol nem hagyhattam ki a nyalakodást sem, hisz legutóbb megtettem, és megbántam. Majd buszra ugrottunk, és a máris Golden Gate-nél pózoltunk, sőt, súlyos tériszonyunk ellenére is elsétáltunk a híd közepéig.

 

– Úúúúh! Vagááány! Ez tetszik nekem!

– És ne feledd, hogy minket itt, most ezért fizetnek. Minket ezért fizetnek! Hogy itt lehessünk…

 

Mikor Adam kellőképpen belefáradt az én ritmusomban tett városnézésbe, örömmel eresztettem útjára a belvárosban, a Union Square-en, amiről megállapította, hogy vagány, és hogy neki nagyon tetszik.

Photo by Artur Dancs

Lényegében onnan számítom a magam együttlétét a várossal. Azt gondoltam, villamosra szállok, de valahogy csak gyalogosan kötöttem ki a Chinatownban, ahonnan a „legkanyargósabb” névre keresztelt utcára, a Crookedest Streetre kaptattam fel. Ez nem egy külön utca, hanem csupán a San Franciscón átívelő Lombard Street egy alig 180 méteres szakasza, amely olyan hajmeresztően meredek, hogy sokáig képtelenségnek is tartották nyitva tartani a forgalom előtt, mígnem nyolc hajtűkanyarral oldották meg a problémát, amit mind az említett alig kétszáz méterre zsúfoltak be. Így a 27%-os lejtő már csak pazar kilátást jelent, de lényegesen kevesebb veszélyt a közlekedésben.

 

Naplementére mindenképp az óceán partján szerettem volna lenni, igyekeztem is vissza a korábban megjárt Golden Gate-hez. A Golden Gate impozáns konstrukciójáról, mint csodáról nagyon sokat olvastam, és azt mindig külön megjegyzem, ha erről esik szó – mert engem lenyűgözött az információ – hogy a híd akár kilenc méterig is kileng erős szél esetén, és ez – szerkezetileg – semmiféle veszéllyel nem jár. A Golden Gate lényegében a kapu a Csendes-óceán és a San Francisco-öböl közötti szoroson átívelve.

A híd alatt átsétálva a délutáni verőfényben a végtelen óceántükör tárult elém, és hirtelen ugyanolyan végtelen nyugalom töltötte el egész lényemet, amint ott álltam a sziklás domb tetején a lebukni készülő nap simogató sugaraiban.

Egy vágyam maradt még a napnyugta után, amikor a telihold a város fölé merészkedett és ezüstös csillámmal szórta meg az egészet: a Dolores Park. Az igencsak távolra eső parkot azért kedveltem meg legutóbb, mert tetejéről jól belátható az esti fényben fürdő város, és ezt mindenképpen meg akartam a fényképezőgépemnek mutatni. Későre járt, amikor kijutottam a parkba, de sokan csámborogtak még ott, szerelmesek meg nem szerelmesek is, akik hanyattfekve a fűvön néztek bele a távoli fényzuhatagba, és hagyták, hogy a hold cirógassa a testüket. Miközben halkan beszélgettek, odébb pedig néha hangosan fel is nevettek. Amíg az állvánnyal bíbelődtem, egyik házból egy latin férfi sétált hozzám.

 

– Mozi lesz? Vagy csak fotó?

Photo by Artur Dancs_

Mondom, fotó. És hogy mennyire szeretem itt. Kérdi, honnan jövök, és mondom a történetemet, és miközben rágyújt, ő is előadja, hogy uruguay-i.

 

– Hét éve költöztünk ide – mutat a házra a háta mögött, amelyből a pazar kilátás nyílik – de semmiért nem adnám. Minden este kijövök egy cigarettát elszívni itt a domb tetején, és nézem a várost. Remélem, meg tudunk itt maradni…

 

Lementem a völgybe, átlépdeltem valami italozó hippiken – ott még ez a faj is fellelhető, másutt jobbára már kihaltak, egyéb, életképesebb fajok vették át a helyüket. Úgy látszik, San Francisco nekik még engedett egy esélyt itt a régi szép idők emlékére. Majd szépen ők is eltűnnek innen.

Gondoltam, lemegyek az itteni Village-be, a Castroba. A lényegében meleg negyedként elhíresült vagy hirhedté vált negyed sem egyértelműen az már, ami volt, hanem egyszerűen csak bohémtanya. Melegekkel meg azok nélkül is. Melegek vannak mindenütt – San Franciscoban meg pláne – és nem melegek is vannak a Castroban igencsak szép számmal, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy hétvége van, telihold és minden, ami kedvez egy tivornyázáshoz az éjszakában.

De nem mentem a Castro felé. A villamoson zötyögtem szálláshelyünk felé. A szállodám ablakát csak résnyire lehetett megnyitni – azt mondják, biztonsági okokból, már hogy ki ne ugorjon valami meggondolatlan ember, mert kinek kell itt a balhé – de azon a résen éppen elég virágillat és párás éjszakai levegő áradt be ahhoz, hogy megfogalmazódjon bennem, hogy noha az előző utamon kialakult szerelem sem múlt el soha bennem San Franciscoval szemben, most mégis azt érzem, újra beleszerelmesedtem.

Advertisements

2 hozzászólás (+add yours?)

  1. Zoltán Horgasz Balogh
    ápr 19, 2015 @ 03:08:59

    Nagyon tetszenek ezek az életbéli pillanatfelvételek – úgy írod ahogy éppen eléd sodorja az élet , ezért érdekes és magával ragadó. Egészen beletudom magam képzelni San Francisco girbe-gurba utcáiba. Üdvözöllek

    Válasz

    • Art
      ápr 19, 2015 @ 03:29:47

      Nagyon megtisztelő ezt olvasnom. Valóban azt írom le, azt a hangulatot, ami ott és akkor volt bennem. Ezért vagyok néha elmaradva kicsit a történetekkel, mert ahhoz, hogy magam számára elfogadható, hiteles bejegyzés szülessen, bele kell ismét élnem magam, és átélnem az egészet, hogy leírhassam. Örülök, hogy ez érzékelhető, ezek szerint, sikerült. Köszönöm!

      Válasz

Hozzászólás a mai meséhez:

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

byclarkellis

"I would never want to belong to any club that would have someone like me for a member."

Exploratorius

Old School Film Hack

August MacGregor

Celebrating Sensuality. Intended for mature audiences, 18 and over

Living to help other disabled people, and people in need, Change the sign!! And Earth

I been online since 1994. I seen the internet at its finest. Then the World joined and fucked it up

Rob Moses Photography

This Camera Life

Ray Ferrer - Emotion on Canvas

** OFFICIAL Site of Artist Ray Ferrer **

tutorials4view

Watch free tutorials in Full HD (1080p) quality video tutorials, sorted by subjects, like: Photoshop, Gimp, Facebook, Torrents, Windows 7, Windows 8, Windows 8.1, Viruses and malware removal ( like ask,com, vqo6, Babylon ) and more and more.. If you like our tutorials and guided, please SUBSCRIBE to out channel at: http://www.youtube.com/user/ShaiSoft - tutorials4view.

joeseeberblog

This WordPress.com site is the cat’s pajamas

Igy neveld a (kis)Sárkányod!

Mona, Bence és Gergő, avagy hogyan élünk Mi :)

turosll

The greatest WordPress.com site in all the land!

Heather Poole

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

aranytalicska

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

M O N D A T

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

Feriforma

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

fotótanú

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

urszu2b

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

káfé főnix

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

Dancs Artur: Levelek New Yorkból

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

%d blogger ezt kedveli: