Amelyben lehull a lepel Ryanről (és Alexa ismét talajrészeg)


Ha valaki végigkövette az életem legalábbis azon részét, amiről itt korábban szóltam, felfigyelhetett arra, hogy a dolgok akkor sem mentek mindig zökkenőmentesen a karrierem során, amikor pedig semmi előzetes jel nem utalt arra, hogy nehézségek léphetnek fel. És nem is azért színezem ezeket a sztorikat itt, mert ezzel akarok izgalmas dolgokat csempészni az írásokba, hanem mert a fordulatok gyakori résztvevői és alakítói az életemnek. Nem volt ez máskülönben a norvégokkal való elköteleződésemmel sem.

Amikor januárban vidáman szorongattuk egymás és búcsúzó oktatóink kezét, és nagyokat ölelkeztünk a Sheraton dísztermében, nem is sejtettem, hogy mennyire kísértetiesen hasonló lesz a folytatás a Finnaires kezdetekkel, amikor reményvesztetten vártunk sorsunkra hosszú hónapokon át a kiképzés után a bürokratikus és politikai kavarodások miatt.

Minden jel bíztató volt, a barátságos fogadtatás a már aktív kollégák részéről, a szerződésünk kitételei, az új útvonalak, amit majd be kell repülnünk, és a hamarosan megjelenő programunk is, a munkabeosztás már februárra. A helyzet akkor vált hangsúlyozottan dezsavűssé, amikor a számunkra kiírt órarendet két nappal az első vizsgajárat előtt visszavonták és törölték a rendszerből azza az ürüggyel, hogy a norvég hatóságok nem készültek el az átvilágításunkkal, és addig nem kaphatunk igazolványt, így nem repülhetünk. Engem még jobban emlékeztetett a korábban megélt helyzetre, amikor két héttel a norvég hidegzuhany után levél érkezett a légibiztonságért felelős hatóságtól, hogy épp megkapták (!) a dossziénkat, és öt hét múlva várhatunk eredményt. Öt hét! Akkor már februárban jártunk, és könnyen kiszámíthattuk, hogy áprilisig nem sok eséllyel emelkedünk a magasba.

 

Photo by Artur Dancs

– Óh, drágám, az kizárt. Én már harmadik éve Ryan Goslinggal futok

Fizetett kényszerszabadságon voltunk tehát, és mi, akik már jártunk hasonló cipőben, jól tudtuk, ez egyúttal emberek lemorzsolódásával is jár majd. És a korábbi tapasztalatokból azt is könnyen kikövetkeztethettem, kik azok, akik már nem lesznek ott, amikor tavasszal magasba emelkedünk a norvég szárnyakon. Finnairtől örökölt kollegináim (mint a múltam kísértései), Alexa és Lucille döntésében – már csak az eddig leírtak fényében – sem lehetett biztos senki, még ők sem, de azt nem hittem, hogy – legalábbis hosszú időre – akkor látom őket utoljára, amikor egy februári estén váratlan és meglepő fordulatként az oly sokat emlegetett Mikey lepett meg egy üzenettel a semmiből.

 

“- Az East Village-ben vagyunk egy helyen Lucille-lel és Alexával. Gyere te is.”

 

Amint arról sok szó esett már, kapcsolatunk Mikey-val meglehetősen rapszodikus volt mindig is, az ilyen üzenetek, ahol konkrét közös program esélye forog fenn, soha nem fordultak elő. Mindig távoli, meghatározatlan terveink voltak csupán a találkozásra, együttlétre és kapcsolattatrásra egyáltalán. Ettől volt ez meglepő, de nem akartam ezen filozofálni, hanem kisebb vacillálás után reagáltam:

 

“- Jól sejtem, hogy az a hely egy vendéglátóipari egység inkább, ahol alkoholos italokat szolgálnak fel, mintsem könyvtár, már csak mert a Village-ben előbbi a gyakoribb…? Vagyishát hova menjek, hogy magamra öleljelek, drágám?”

“- He?… Hát, eljössz?!”

“- Óh, azt hittem, azért hívtál, hogy elmenjek…”

“- Persze. A Kancsal majomba gyere, az Orchardon”

“- Az a Lower East Side és a Majom a Stantonon van, ha egyre gondolunk…”

“- Ott van, ahol van, én nem tudom, hol vagyok, te csak gyere!”

 

Nem is kell feltétlenül belépnie az embernek a “Kancsal majomba” ahhoz, hogy megértse, miért illik remekül a név a helyiséghez, illetve miért simul bele szervesen a környezetbe a klientúra, melynek hamarosan én magam is tagjává válok. Az ember leélheti az életét az East Vilage-ben, sőt a Lower East Side-on is, de öt évet mindenképp – anélkül, hogy megforduljon a “Kancsal majom” oly meghitt hangulatában, élvezve annak bensőséges vendégszeretetét. Ha az embert még olyan régi ismerősök is várják, mint engem azon az estén, elégséges okot nyújthat például arra, hogy örömében szökdécseljen hármat-négyet az Orchard Streeten.

 

– Szerelmem! – ugrott fel Alexa a szeparé sarkában levő asztaltól, és repült felém akkora svunggal, hogy húzta magával az asztalt és a frissen kivitt rendeléseket is, három pohár margaritát, egy puncsot, két vodkát és némi vizet is.

 

Amikor mindenki itala sikeresen szétfolyt majd össze egy remek kevert formájában hatalmas csörömpölések és pohártörések kíséretében a Majom padlóján, és a pincérnő nekiállt feltakarítani, Alexa szemrebbenés nélkül landolt a nyakamban.

 

A kocsma zsúfolásig volt tele, és egyik tévén sportközvetítést néztek a bárnál ücsörgők, néha fel-felugorva, a másik tévén meg az Aranyglóbusz díjkiosztó ment épp nem kevesebb zajjal. De az élet egy pillanatra megállt a hatalmas csörömpölésre, amit egyedül csak az nem vett észre, aki okozta, Alexa.

 

– Mindig mondom, ne fuss!… Mindig ez a szenvedélyesség… – dorgáltam meg a lányt, aki a nyakamba csimpaszkodva egyensúlyozta fel magát egyenesbe, és a telefonját a fülére szorítva az ujját az ajkai elé tartva intett, hallgassak. Amikor megértettem, hogy a szerelmes megszólítás sem nekem szólt, sem az igyekezet, hanem csak a férjével telefonál, elhallgattam, ő meg az ajkához érintve az ujját majd az enyémre, meggyszínű rúzsos csókot kent a számra.

 

– Templomban. Igen, puncilim, itt vagyok, mondtam már. Imádkozom! – kiabálta a kocsma újra élénkülő zajában a telefonba – Eskü! Egy kicsit még imádkozom, és jövök, a gyereket fektesd le addig… Manhattanben…van itt egy jó kis templom… műsort adnak, amig én imádkozom. Azt hallod biztos… – a háttérben éppen egy gólnak szólt az örömujjongás.

 

Amikor az asztalhoz értünk, a pincérnő épp befejezte a romeltakarítást, és készenállt újra felvenni a rendeléseket.

 

– Kérek egy margaritát és egy vodka-puncsot – intett Alexa, miközben hozzátette – Úgy tűnik, valaki megitta az italomat.

– Magaddal vitted, mikor mentél… – sziszegte Lucille a sarokból, mire Alexa tétován visszanézett, és láthatólag nem értette, hogy ha elvitte, akkor hova tűnhetett az az ital – … a mienkkel együtt! – tette hozzá barátnője szemrehényóan.

– Óh, vajon miért tettem ilyet? – értetlenkedett Alexa, de hirtelen témát is váltott, és diadalmasan adott át az asztaltársaságnak:

– Ni, kit hoztam! – majd hozzám fordult – Nem is tudtam, hogy jössz. De mindegy, éppen jó, hogy itt vagy, mert nagyon vártunk… Mikey valósággal epekedett utánad már! – kiabálta Alexa, hogy azok is jól értsék, akik esetleg meccset néznek átszellemülten a vodka mellé.

 

Mikey nem helyeselt, de nem is tiltakozott, csak széles mosolygások közepette összeölelgetett.

 

– Teljességgel odavan érted, én mondom neked! – folytatta Alexa – Nektek össze kellene jönnötök. Én majd gondoskodom róla…

– Óh, drágám, az kizárt. Én már harmadik éve Ryan Goslinggal futok – siettem hozzátenni, még mielőtt Alexa konkrét lépéseket tesz az ügyben.

– Goslinggal? – kerekedett ki a szeme – Úwááááúúúúúúááá! Ezt eddig sosem mondtad!

– Ah, csak egy kis fura, diszkrét liaison…

– Mijezon?! Krrrrrrrrrrrr! – kerrent meg Alexa – Ez valami szexuális izé? … Tudod, hogy nem tudok oroszul!

– Óh, a legkevésbé sem, drágám. Amúgy francia…

– Pfff! Francia! Ahhhahha! Tudtam én, ismerlek én! – kacagott nagyokat horkantva – Ilyesmit akartál te eltitkolni előlünk…

– Nem mondtam a legjobb barátaimnak sem, úgysem hinné el senki…

– Akkor mi nem vagyunk a legjobb barátaid – állapította meg elbizonytalanodva – hisz nekünk most elmondtad…

– De mi sem hisszük el – kontrázott rá Lucille.

– Na, ez a formám… – tártam szét a karom, és konyakot rendeltem – De mondd már, a te urad tényleg elhiszi neked, hogy most templomban vagy?

– Még szép! – csattant fel – Hazudok én?… – Majd elővett egy rúzst a hatalmas ridiküljéből,a miben alkalmasint annyi mindenféle fellelhető, és miközben rendbehozta a sminkjét, így folytatta:

– És ha nem hiszi el – mert azért előfordul az is, akkor majd jól megrak.

– Megver?! – kerekedett ki Mikey szeme.

– Nem nevezném verésnek – kuncogott hamiskásan Alexa egy utolsót csavarva a szempillaspirálján – de brutális, és szoktam visítani.

– Ne folytasd! – csapott le Lucille a pikáns történet bevezetőjére – Inkább igyál.

 

Majd felém fordult:

– Konyak?… Te is ihatnál valami normális italt, ez rendesen büdös.

– Ennek tényleg szaga van – fintorgott Mikey is – dobd le hamar, és igyál inkább vodkát.

– Ez nemes ital – keltem a konyak védelmére, miközben a Hennessy mámorító illatát magamba szippantottam a szűkszájú pohárból – Vodkát azonban nem iszom, mert nem szeretem: színtelen, szagtalan és csak árt.

– Árt?! Egyáltalán nem ártana, ha olykor talajrészegre innád magad. Gyerünk, most! Úgysem láttunk még berúgva, filmszakadtán…

– Talán jobb is. Lehet, molesztálnálak! – kacagtam.

– Óh, Mikey örülne neki – vakkantott Alexa, miközben visszarámolta a neszeszert a ridikülbe – Csak akkor mi lenne azzal a Ryan Reynolds fiúval, krrrrrrrrrr! … – és a ridikült egy jólirányzott mozdulattal a háta mögé dobta, a kabátját pedig utána. Utóbbi a szeparé korlátján landolt.

 

– Ez a baj veled – fordult felém Mikey – Nem tudod elengedni magad! Nem iszol eleget, és nem tudod kiütni magad. Én tegnap is olyan jól éreztem magam: úgy berúgtam, hogy nem tudom, kitiltottak-e a Boilerből vagy sem.

– Az mosoda?

– Itt laksz egy saroknyira, és nem ismered a Boilert???! – meredtek rám mindhárman.

– Én a Fresh & Clean-ben mosok…

– Szívni legalább szívsz? Vagy valamit drogoztál már valaha? – nyaggatott számonkérően Mikey, és amikor intettem, hogy nem, Lucille levonta a konzekvenciákat:

– Ez a baj veled – mondta ezúttal ő – Emiatt vagy te annyira szürke és unalmas. Ideje lenne valami érdekeset is csinálnod az életedben. Különben tök jófej pasi volnál.

 

– Szerintem van fatüzelésű kandallójuk is ezeknek, olyan jó kis téli füstszag van itt benn… – vágott közbe Alexa átszellemülten, mikor belekortyolt a margaritába.

– Ha minden igaz, a kabátodat ráhajítottad a mécsesre, és a kapucnid szőrmeszegélye lángol – intette le Lucille.

 

Még mielőtt a személyzet észrevette volna a tüzet, Lucille az egyik pohár vizet rálöttyintette a fellángoló kabátra, és a tűz kialudt.

 

– Nem hiába vettem részt annyi légiutaskísérői kiképzésen – dőlt hátra aztán elégedetten.

– Mekkora egy ribanc vagy, te Lucille! Vízzel locsolod a kabátomat, pedig nemrég vettem. Ez most bánt engem. De juteszembe… be kell vallanom neked valamit, muncilim – fordult felém Alexa – én nem megyek tovább ezekkel a norvégokkal. Én nem akarok megint hónapokig várni. Én valahova elmegyek. Engem felvett a US Airways. Lesz, ami lesz.

 

Nem tudtam, miért tartotta fontosnak velem megosztani a titkát, a többiek nyilvánvalóan tudták már, de nem faggattóztam, csak annyit kérdeztem meg, felmondott-e már, mire nagy felhördülés támadt:

 

– Minek mondana fel?! – kezdte Lucille hevesen érvelve – Addig is, amíg a kiképzésre megy a US-hez, kapja a fizetést a norvégoktól. Bolond is lenne felmondani!

– Nem szép dolog, nem szép… – bólogatott komoly arccal, némi szégyenlős szomorúságot színlelve Alexa – De Lucynek igaza van, ha meg lehet csinálni, miért is ne?… Senkinek nem mondhatod el! De tudom, Muncili, hogy te nem is fogod – és egy bráhás csókot nyomott az arcomra.

– Én még nem döntöttem, mi legyen – folytatta a vallomások sorát Lucille – de ha valami izgalmasabb akad, én sem várok a norvégok töketlenkedéseire. Nekem élnem kell az életem, én erre lettem teremtve! …

– Még mindig Mikey-nál laksz?

– Nála, hát! És ez neki így jó – tette hozzá, Mikey pedig nem ellenkezett.

– Én is beköltözöm egyszer, az lenne a bulis! – bólogatott Alexa.

– Akkor én miért is maradnék ki a sorból? – vágtam rá.

– Te lakhatnál velem a szobában – osztotta ki Mikey, Lucille a konyhában, Alexa meg az erkélyen.

– Miért én legyek az erkélyen?! – méltatlankodott amaz.

– Mert ha hánysz, a kukákra hánysz…

 

Az este ebben az emelkedett hangulatban és szellemben telt el.

Sőt, annak is utána jártunk, hogy ki lett-e előző este Mikey tiltva a Boilerből, és mivel a pincér is részeg volt, nem emlékezett rá, tehát oda is beengedtek bennünket. Ott aztán biztonságban tudva egykori munkatársaimat, kimentve magam, elbúcsúztam. Alexa is ugrott, hogy velem tart, már csak azért is, mert ha nem mutatom meg neki az utat, sosem találja meg az autóját.

 

– Remélem, nem akarsz hazavezetni! – fogtam karon, hogy el ne essen, amikor a Boilerből kilépve az utcára két pohár italt tartott a kezében.

– Hát ki, ha nem én?… Hazavezetsz?

– Én ittam, tehát nem.

– Ahhhahhaaaa!!!!! Ez jó!!!! Krrrrrrrrr!

– Nem szívesen mondok egy nőnek ilyet, drágám, de alapjában véve seggrészeg vagy. Azokkal a poharakkal mi a szándékod?

– Upszi! Kettőt hoztam el?…Akkor egyik a tied.

 

Az egyik pohár italt ideadta, a másikat felhajtotta, és a poharat behajította a ridiküljébe, majd elkezdett a táskában vájkálni.

 

– Ez nem jó! Naaagyon nem jó! Chö-chö!…..Azt a krrrrrrrrrrrr…..! És nincs! – motyogta menet közben.

– Javíts ki, ha tévedek, de zaklatotnak tűnsz.

– Áh, semmiség… csak a hitelkártyámat hagytam ott valamerre… Biztos a majmoknál… De most felhívom őket, úgyis ott az autóm, odamegyünk…

 

És találomra tárcsázott is egy számot:

 

– Halló, majom?!… Kérdem, hogy maga-e a bandzsa majom?… Letette…

– Éjszaka én sem örülnék, ha ilyen kérdésekkel zaklatnának telefonon, és ha jól sejtem, te nem a jó számot hívtad.

– A gugli ezt írta ki.

 

Megnéztem.

– Hm… nos, valóban, minekutána dél-manhattani templomokra kerestél rá, ez a Lower East Side-i katolikus egyház papi rezidenciája, a tisztelendő úr majd okvetlenül imádkozik a lelkedért, amiért lemajmoztad.

– Micsoda pech! Pedig, ha nála lett volna a hitelkártyám, most visszaadta volna.

– Minden bizonnyal. Isten nevében. De minekutána nem jártál templomban…

– Nem, biza… Csak az uramnak mondtam… De láthatod, a szándék megvolt bennem!

– Nyilván. De tudom, hogy lerendezed az uraddal…

– Le, persze. Lerendezem az uramat.

– Majd azt mondod neki, véletlenül bedobtad a perselybe.

– Mit?

– Hát a hitelkártyádat!

– Óh… a hitelkártya! Én felhívom ezt a majmot! – veselkedett neki újra nagy lendülettel a telefonálásnak.

– Távol álljon tőlem, hogy belszóljak a dolgaidba, de talán eltekinthetnénk a… – de már késő volt.

 

– Nézze, biztos, hogy maguknál hagytam a kártyámat a vakmajomban, nem nézné meg?…

– Mit mondott? – érdeklődtem udvariasan, amikor letette.

– Hogy ámokfutó vagyok, Isten kirekesztett gyermeke, a poshadt gyümölcs… Hát, hallottál te még ilyet?!

 

A hitelkártya hollétére az az éjszaka nem derített fényt, de az autót beazonosítottuk, bár mindaddig izgultam, amíg ki nem nyitotta az ajtót, nehogy valaki más járművével próbálkozzon. Majd még egyszer megpróbáltam lebeszélni a vezetésről, utána kedélyes hangulatban elváltunk, és megkértem, küldjön egy üzenetet, amint hazaért.

 

– Azonnal, muncilim. Te meg csak vigyázgassál azzal a Ryan Seacresttel – kacsintott rám, és mielőtt beszállt az autóba, rácsapott a hátsómra.

– Ó, hogyne…Minden további nélkül, drágám.

 

Lucille csak másnap délben küldött üzenetet. Nekem. Hogy tudok-e Alexáról.

– Óh, persze, már tegnap este sikeresen hazaért… Ti, nők, valahogy mindig talpraestek. Csontrészegen is. A jelekből ítélve azonban a kedves férje nem hitte el, hogy templomban volt éjféli misén.

– Honnan tudod?

– Mert utána is kaptam sms-t, hogy az urát elaltatta…

 

A lányokról és Mikey-ról sem hallottam azóta sem. Eduardóról tudom, hogy sikeresen vizsgázott a JetBlue-nál, Winston pedig Alaszkában keres most épp barátnőt, mert az Alaska Airlines vette fel. Én pedig, magam mögött hagyva – ám mélyen a lelkemben- a Finnaires időszakot és embereket is immár, új kalandok és élmények számára nyitottam magamban új kapukat. Az új kalandokra március végéig kellett lélegzetvisszafojtva várni, miközben New Yorkban egyik hóvihar követte a másikat…

Reklámok

2 hozzászólás (+add yours?)

  1. Rob Moses Photography
    ápr 12, 2015 @ 11:03:53

    I LOVE this shot!!! Wonderful job.

    Válasz

Hozzászólás a mai meséhez:

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

byclarkellis

A writer trying to be an author

August MacGregor

Celebrating Sensuality. Intended for mature audiences, 18 and over

Living to help other disabled people, and people in need, Change the sign!! And Earth

I been online since 1994. I seen the internet at its finest. Then the World joined and fucked it up

Rob Moses Photography

This Camera Life

Ray Ferrer - Emotion on Canvas

** OFFICIAL Site of Artist Ray Ferrer **

tutorials4view

Watch free tutorials in Full HD (1080p) quality video tutorials, sorted by subjects, like: Photoshop, Gimp, Facebook, Torrents, Windows 7, Windows 8, Windows 8.1, Viruses and malware removal ( like ask,com, vqo6, Babylon ) and more and more.. If you like our tutorials and guided, please SUBSCRIBE to out channel at: http://www.youtube.com/user/ShaiSoft - tutorials4view.

joeseeberblog

This WordPress.com site is the cat’s pajamas

Igy neveld a (kis)Sárkányod!

Mona, Bence és Gergő, avagy hogyan élünk Mi :)

turosll

The greatest WordPress.com site in all the land!

Heather Poole

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

aranytalicska

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

M O N D A T

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

Feriforma

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

fotótanú

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

urszu2b

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

káfé főnix

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

Dancs Artur: Levelek New Yorkból

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

%d blogger ezt kedveli: