A pillanat, amikor rájössz…


Valahol a konzervatórium kertjének nevezett elkerített parkrész fölött álltam egy sziklán, a százas utcák környékén, a Central Park Harlem felé eső északi csücskében, amikor rámesteledett. A park sok ilyen titkos mesét rejteget annak, aki engedi magát a felfedezőutak kihívásainak elcsábítani, és engedi magát teljesen eltévedni itt. Ahogy az esti fények kigyulladtak a Fifth Avenue felől, az ösvények is csillámló gyöngysorrá világosodtak, a kanyargós utak két szélét őrző lámpák gyöngyszínű fényeitől. Elpattintottam még egy utolsó mogyorót az ujjammal, bár tudtam, a mókusok elültek már, és elindultam az egyik gyöngysor mentén lefelé. Gondoltam, valahol majd megunom, és akkor majd a sugárútra térek ki az ösvényről, ott buszra szállok. De nem untam meg. Ennyi év után sem untam meg a kanyargó utakat, a mostanra lekopaszodott magnóliafákat a Metropolitan mögötti dombon, a színpompás levelű rhododendronokat a víztározó mentén, a kis hidakat, alagutakat, Balto kutyát, amelynek árnyéka hosszan elnyúlva húzódott a sétányon, miközben fényesre simogatott homlokán megcsillant a holdfény. Amikor Alice-hez érkeztem, aki Csodaországban élhetne, és mégis a parkban lakik sokadmagával, amióta csak tudom, éppen a kis tó feletti talapzaton, elém tárult a télire leeresztett tavacska, ami tavasszal és nyáron annyi kacagásnak, zsivajnak és szeretésnek a tanuja, no meg a vadkacsák lármás hápogásának. Ezek nem átallják Andersen mester bronz kacsáival is zsörtölni, olyan kolontosok. És amikor felemeltem a tekintetem, ott volt előttem a sok, parkra magasodó, otthon-fényekkel kirakott toronyház, és alant, előttem, a tó túlpartján a kis nyári terasz az esti megvilágításban ott kucorgott, és langymeleg párás nyárestékről álmodott a csípős hideg esti szélben. Tudtam, hogy láttam ezt egy filmben. Vagy sokban. Mennyi mindenki ölelte már magára – s főleg ott a filmekben, a képzeletekben, a mesékben. És most én ölelem, elengedhetetlenül szorítom magamhoz, mint sajátomat. Máris mosoly fakad bennem, és kicsit kacagok is, amikor egy új feliraton ezt olvasom az ösvény szélén: „A pillanat, amikor rájössz, hogy a Central Park a te udvarod lett”.

Photo by Artur DancsMinden szeglete ismerősöm lett, a fákat személyesen ismerem, barátaim, és a tavasz már egyetlen virágját sem tudná elrejteni, ha akarná, mert tudom, hol nyit az első hóvirág a jég alól, és a kikericsek hol szőnek szőnyeget a nyirkos földön, hol zuhog az aranyeső és hol bújócskázik a japán-cseresznye virágzás. Ismerem a kockás kotuliliomok búvóhelyeit és a pirosban-lilában-rózsaszínben-fehérben kiabáló rhododendronok ligetét.

 

– Téli reggelen, amikor már nem zavaros a forgalom, kibiciklizem, a Columbus-köröndön veszek egy csupor forró kávét – lehetőleg földimogyorósat, és hozzá egy bosztonkrémes fánkot, és nekivágok a havas ösvényeknek. Ugyanúgy nyáron is. És nyáréjszakán jó kimenni a felforrósodott városból friss levegőt szívni, és meglesni a csónakázó tó titokzatosan hullámzó tükrén önmagában gyönyörködő New Yorkot… – mesélem londoni Stefi barátomnak a Hilton kandallója mellett egy „téja” felett elmélkedve, és megrökönyödve hallgat:

– Éjszaka a parkban?…

– Hisz ott béke van – kacagtam.

– Nekem a Central Park a Reszkessetek, betörőket jelenti – sietett hozzátenni nevetve – de hiszek neked.

– És azt tudod, mikor van legvilágosabb éjszaka a parkban?

-Teliholdkor.

– Felhős időben. – rázom meg a fejem – Amikor olyan alacsonyan van az összefüggő felhőzet, hogy a város összes fénye visszaverődik róluk, és ezüstös tompa fénybe burkolják a parkot, az utcákat.

 

Erre azonban nem lehet rájönni, csak ha az ember megélte azt a nyáréjszakát.Mint ahogyan New Yorkot is akkor kezdi el az ember elengedhetetlenül és megmagyarázhatatlanul, szenvedélyesen szeretni, amikor kibontja a mézes-mázból, a gőgös, embert megtévesztő, fényes nagyestélyi flitterekből, lehántja róla a tarka-barka, de merev burkokat, hagyja, hogy a záporeső lemossa a sminkjét és a metsző szél kiseperje. Akkor aztán olyan reménytelenül belezúg, hogy jól megnézheti magát.

New Yorkban el kell esni, hogy értékeld a talpraállás sikerélményét. New Yorkban meg kell tudnod csókolni a földet, amikor hason kúszol az életedért, hogy a világ aztán felnézhessen rád. Ahogy a parkban is, New Yorkban el kell tudnod veszned, hogy igazán magadra találj. New Yorkban kíváncsinak kell lenned, hogy a titkokat megtaláld. Nem adják könnyen magukat. Itt semmit sem adnak könnyen. New Yorkban meg kell tanulnod olyan keménynek lenned, amilyen szelíd és kedves soha sehol nem voltál. Olyan rátartinak, amilyen engedékeny senkivel nem voltál. Olyan makacsnak, amilyen rugalmas sohasem lehettél. New Yorkot tisztelned kell, hogy téged tisztelhessenek.

 

A fotelemben ülök szemben az ablakkal és egy konyakkal. Kit érdekel, hogy a fotel hátat fordít a bejáratnak? Ha itt ülök, nem a bejáratra vagyok kíváncsi. A várost akarom látni. Szemben a sugárutat, melynek fénysora a folyóra mutat, melyet átszel a zöldes fényű Queensboro Bridge. Éjszaka lekapcsolják a fényeket, talán korábban, mint az Empire State Buildingét. Azt kettőkor oltják le. Olyankor a Chrysler ezüstfénye marad meg hajnali őrködőnek a város felett. No meg a sok kevély betelepedett fiatal. De azokat meg ki veszi számba… Hallotta már valaki rajongva emlegetni a 423 Park Avenue-t vagy 211 West 34th Street-et, esetleg a One 57th-et?

A fotelből felnézek a kalendáriumra a falon, és eszembe jut, hogy éppen tizenhat éve egy hasonlóan szép és barátságosan hideg novemberi estén mutattak be egymásnak bennünket.

 

– Örülök, hogy rávettelek, hogy ideutazz – rázott velem kezet férfiasan Livia a repülő kijáratánál. Fura volt, mert a beszélgetéseinkből, a hosszas eszmefuttatásainkból idősnek és szikárnak hittem. Szemüveget viselt és végtelenül elegáns volt rajta ugyanaz az egyenruha, ami jobbára munkaruhaként lóg és alkalmazottként tartja számon az emberek többségét. Ehhez még egy roppant finom illat is társult, nyilván, francia, ma már tudom. Mint ahogy azt is, miért nyilván.

 

Hogy az én életemben az a találkozás New Yorkkal mekkora jelentőséggel bírt ma még nem foghatom fel. Mint ahogy azt sem, mennyire jó, hogy ezt a bemutatást éppen Livia eszközölte ki és hajtotta végre. Eszembe jutott a minap. Épp a születésnapom volt, és sétával jutalmaztam meg magam. Kettesben akartam lenni a várossal és szeretteimmel. Akiket lelkemben, esetleg egy telefonhívással magammal vittem arra a sétára. Liviát elsőként. Messze már New York lármájától és karrierjének ide kötődő hosszú éveitől, egy bukaresti panelből válaszol, hogy megbeszéljük a nyári levelezés kifogásolható hűsége miatt kimaradt részeit életeinknek, hogy milyen nagy csalás érte a nyugdíjazáskor, hogy választások vannak, hogy tarkák a fák és hogy bezárt a sarki fűszeres a Lexington és a 39-ik utca sarkán.

 

– Anyám mindig kérdezgette, amíg itt volt, vajon nem vágyódsz-e vissza – mondom.

– Tudod, hogy utolsó visszamenetelem idején csupa kellemetlen élményhatás ért. Akkor én már a 2001 utáni New Yorkba mentem vissza. És egyáltalán… Az egész világ megváltozott körülöttünk akkorra. Az eső is szürke volt és nehéz.

– Emlékszem arra a leveledre, amelyben leírtad. Most is megvan otthon a kazettában egy polcon.

– El sem hiszem, hogy még őrzöd!

– Szeretném megérni, hogy visszajössz, és addigra én olyan nagyon felkészülök, hogy elfeledtessem veled az összes rosszat, amit hazavittél magaddal. New York csodás! Nem is! New York maga a csoda.

– De hisz tudom! És ki mutathatná ezt meg nekem jobban, mint te. Most sétálunk?… Hol is vagyunk?…

– Otthonról jövünk. Keresztül a Sohón, át a West Village-be. Lemehetünk a Hudson partjára is. Ügyesen kiépült.

– Örülök, hogy átmentetted belőlem azt a szeretetet a város iránt, amit akkor találtál bennem, mikor először odaérkeztél. A megfelelő emberre bíztam ezt a kincset.

 

Photo by Artur Dancs

Mint ama kincsnek a jelek szerint oly megfelelő őrzője bámulok ki az ablakon – a konyakkal a kezemben

Mint ama kincsnek a jelek szerint oly megfelelő őrzője bámulok ki az ablakon – a konyakkal a kezemben, amit baráti kezek pároltak valahol egy szatmárhegyi pincében – és miközben a sugárutat figyelem elcsendesedni – téves elhinni, hogy a város soha nem alszik – bizakodva töprengek, lesz-e valaki rátermett ezt a tovább gyarapított, meggyökereztetett és erősre nevelt szeretést majdan átmenteni.

És vajon szeretteim megértik-e valaha, miért szakadtam oly távolra el tőlük ebben a bűvöletben lenni?

Advertisements

1 hozzászólás (+add yours?)

  1. gaborjozsi
    nov 21, 2014 @ 03:40:28

    Hogyha lehet ezt még fokozni: ez egy nagyon szép, érzelmes írás a szeretett városról, tele metaforákkal. Miközben olvastam, arra gondoltam: vajon én mennyire lennék magányos ebben a metropoliszban? Nem tudom…Merthogy voltam már magányos Szatmáron is, Vámospércsen is (ahol mégiscsak a szeretteimmel élek), és Budapesten is, ahol dolgozom…Úgy érzem Arturom, te tényleg hazataláltál! 🙂

    Válasz

Hozzászólás a mai meséhez:

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

byclarkellis

"I would never want to belong to any club that would have someone like me for a member."

Exploratorius

Old School Film Hack

August MacGregor

Celebrating Sensuality. Intended for mature audiences, 18 and over

Living to help other disabled people, and people in need, Change the sign!! And Earth

I been online since 1994. I seen the internet at its finest. Then the World joined and fucked it up

Rob Moses Photography

This Camera Life

Ray Ferrer - Emotion on Canvas

** OFFICIAL Site of Artist Ray Ferrer **

tutorials4view

Watch free tutorials in Full HD (1080p) quality video tutorials, sorted by subjects, like: Photoshop, Gimp, Facebook, Torrents, Windows 7, Windows 8, Windows 8.1, Viruses and malware removal ( like ask,com, vqo6, Babylon ) and more and more.. If you like our tutorials and guided, please SUBSCRIBE to out channel at: http://www.youtube.com/user/ShaiSoft - tutorials4view.

joeseeberblog

This WordPress.com site is the cat’s pajamas

Igy neveld a (kis)Sárkányod!

Mona, Bence és Gergő, avagy hogyan élünk Mi :)

turosll

The greatest WordPress.com site in all the land!

Heather Poole

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

aranytalicska

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

M O N D A T

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

Feriforma

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

fotótanú

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

urszu2b

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

káfé főnix

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

Dancs Artur: Levelek New Yorkból

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

%d blogger ezt kedveli: