2013 mérföld- és kilométerkövei


Azt kérte szilveszterkor egy barátom, szálljak be én is abba a játékba, hogy összeírom a legkedvesebb legjeimet az elmúlt évből, és azt megosztom. Érdekes volt töprengeni rajta, hisz óhatatlanul megfordul amúgyis az ember fejében, hogy valamiképp összegezzen vagy csak átfuttassa a leköszönő esztendő fontosabb mozzanatait magában – vagy épp kisebb nyilvánosság előtt is. Most nem azt a többé-kevésbé frappáns listát akarom megosztani, hanem hónapról-hónapra ugorva visszaidézni néhány pillanatát az évnek a mérföldköveire feszítve ezt a mai mesét.

Fotó: Dancs Artur

A Kentucky Bourbon bölcsője

Januárban életemben első ízben látogattam Kentuckyba indiai Shyam barátom meghívására, aki vidéki otthont tart fenn az istenhátamögötti tájakon, ahová néha New Yorkból kimenekül. Mount Sherman és Louisville környéke a baráti vendégszereteten túl azonban azért is érdekességszámba megy emlékeim között, mivel első találkozásomat is jelenti az „igazi” Amerikával. Pontosabban azzal az Amerikával, amit nem az akciófilmekből ismerünk, hanem a klasszikusokból inkább. Barátságos – és kissé zárkózott – emberek, hangulatos vidéki boltok és vendéglők, meseszép tájak… Én is kimenekültem kicsit New Yorkból.

Telihold Fort Lauderdale Beachen

Február Floridában talált adott pillanatban. A német napolaj, amit fogalmam sincs, honnan szedtem, túl kegyes volt a februári kánikulához és ultraibolyákhoz. A Priceline egy nagyszerű ajánlattal lepett meg, és négycsillagban találtam magam az egyik luxus Hyatt Regencyben. Azaz a hotel délutántól lehetett enyém, így a kora reggeli járattól egyenesen a beach-re vitettem magam a reptérről. Fort Lauderdale-t, a csudiszép fehér homokos kékvizű sávot Miami és West Palm Beach között azelőtt évben anyuval fedeztem fel, és izgatottan tértem vissza süttetni magam a tél közepén. Mire a hotelbe jutottam, céklavörösre égtem, mivel a németek napolaja nem biztosított kellő védelmet, és főleg tar fejemnek, amely kisvártatva céklából káposztára változott és intenzíven hámlani kezdett. Különféle trükkökkel igyekeztem leplezni a balesetet, hiszen légiutaskísérői interjúra készültem a Southwesthez Dallasba.

Március elején utaztam Texasba. Amint arról ezen oldalakon beszámoltam, az alkalom remek lehetőség volt számomra visszatérni, és alaposabban felfedezni ezt a várost is. Sőt, a 2010 telén kialakult nem túl pozitív véleményemet is sikerült megváltoztatnom Dallasról. Isteni volt a vérbeli texaszi burger, helyi sörrel és sültkrumplival…

Utazótáskával a napon

Áprilisban egy éjszaka azzal feküdtem le, reggel úszni akarok az óceánban. Hajnalban repülőre ültem hát, és Fort Lauderdale Beach-en kötöttem ki. Azt hittem, egyedüli leszek poggyásszal kora reggel a beach-en ( a szállodám megint csak délutántól volt elfoglalható), de örömmel tapasztaltam, hogy más is napozott utazótáskával a feje alatt a trópusi napon. És miközben halrajokat figyeltem a kristályvízben, gondolatban egy másik interjúra készültem – intenzíven, rutinosan, de nem túl izgatottan. És persze, nagyon odafigyeltem, le ne égjenek ruhában is látható testrészeim…

Májusban újabb első… Első utam Észak-Karolinába. Charlotte-ban, a US Airways légiutaskísérői bázisán csupán pár órát töltöttem, és ebéd után vissza is repültem New Yorkba. Akármennyire is szerettem volna, a kedves kisvárost nem sikerült cseppet sem megnéznem, de már tudom, érdemes lesz ide visszatérni… Viszont a virágesőben fürdő májusi New York mindenért kárpótolt és a közelgő szabadságom is. Végre elkezdhettem a készülődést a nyári hazautazásomra.

Alkony Csíksomlyón

Júniusban kitört a vakációóóóó! New Yorkból Frankfurtba repültem, onnan Budapestre. Ferihegyen vonatra szálltam Nyíregyházáig, ahonnan Levente barátom fuvarozott Szatmárra. Strandolással, családi és baráti együttlétekkel, illetve nagy csavargásokkal egybekötött hetek következtek. Megfordultam Kolozsváron, Szovátán, Székelyudvarhelyen, a Hargitán és Csíkszeredában is. És mind megannyi élmény, amiről a Levelek New Yorkból sorozatban számoltam be akkor.A keretbe pár nap Budapest is belefért szintén családi és baráti programokkal.

Júliusban aztán biciklire szálltam. Hazaérve New Yorkba ugyanis az új kerékpár-kölcsönző-megosztó rendszer beindult, én meg sejtve, mekkora élményre tehetek szert, egyenesen egy évre vettem bérletet a kék járgányokra. Egy új korszaka következett New York-i létemnek. Amellett, hogy húsz év után ismét kerekekre szálltam, egy teljesen más szemszögből ismerkedtem meg városommal. Lett aztán ebből sok maratoni kerekezés, hajnalban, éjszaka, kora délelőtt vagy épp forró délutánon. És bejártam a folyópartokat, a sugárutakat, Broadwayt és a keresztutcákat is. Nem fognak ki rajtam a dugók és a távolságok sem. És még annyi titok vár felfedezésre!

New York egy új szemszögből

Augusztusban derült ki, hogy a Változás Évének ígérete végre megérkezett. Volt abban jó is és nagyon szomorú veszteség is. Előbbit említem, hisz nagy váltás követi majd a bejelentést, hogy felvételt nyertem a Finnair légiutaskísérő akadémiájára. Ez a hónap lényegében ennek előkészítésével és a Southwesttel való szakításra való lelki felvértezéssel telt. Azt a pár évet és tapasztalatot sem akarom s nem is lehet gyorsan hátunk mögé hajigálni, így csak óvatosan csomagoltam a helszinki útra…És lassan elkezdtem elvagdosni azokat a szálakat, amelyeket el kellett vagdosni ahhoz, hogy elutazhassak új úticélom és életem felé Finnországba.

Helsinki, az északi gyöngyszem

Szeptemberben – amellett, hogy Helsinkivel barátkoztam – új szakmát kaptam a kezembe, és megfordultam cseberben és vederben is. Ennek tiszteletére s ezt megörökítendő jött létre ez a blog később, valamikor október legelején.

Nagy szerelem lett Helsinki első látásra , és gyorsan sikerült otthon éreznem magam ott. A kiképzés hetei olyan gyorsan teltek és persze, roppant intenzíven, hogy alig akartuk elhinni, hogy október lett.

Kentucky vidéki bája

Október végén tértem vissza New Yorkba, és először ejtettem ki azt így határozottan: de jó itthon! Nem mintha Helsinkiben nem lett volna jó. Sőt, Helsinkit újabb (vajon hanyadik) otthonomnak fogadtam, hisz majd elég sok időt fogok ott eltölteni, amikor a tanulmányok végeztével nekiállunk a repkedésnek. De miután kellőképpen visszazökkentem a New York-i mindennapokba, ismét csábítani kezdett Shyam egy kis country-side-ra. Fogtam, hát magam, és leutaztam Kentuckyba. Egy fantasztikus, autentikus vidéki Halloween partiba csöppentem csupa helyiekkel, és siettem is az eseményt életem nagy élményei közé elkönyvelni.

Senki sem tudta, hogy titokban hazaérkeztem…

Novemberben nagyot gondoltam, és a nagy gondolatot tett is követte. Negyvenharmadik születésnapomra barátaimat jóanyám összehívta hagyományosan távollétemben megünnepelni engem. Csakhogy ők nem tudták, hogy mégsem távollétemben fognak ünnepelni. Az útvonal Amszterdamon keresztül vezetett Budapestre, onnan Debrecenbe, majd Mátészalkára, ahonnan Arnold barátom és az a drága fogtechnikus Andris barátom kapott fel, aki szalonképesre alkotta a mosolyomat a nyáron, vakációzásom alatt, és velük jutottam huszonkét óra utazás után a szülői házba. A meglepetés pedig olyan jól sikerült, hogy semmi más nem számított. Hálaadásra utaztam vissza New Yorkba, nem mintha ott kellett volna mindenképpen hálát adnom bárkinek is, de a Thanksgiving és karácsony közti csillogó-villogó ünnepvárást ott ejtettem meg mégis.

Az ünnepvárás New Yorkban cseppet sem színtelen

Volt ebben a decemberben minden: napsütés, havazás, eső és jég. És persze, rengeteg biciklizés, csavargás, pihenés, olvasás, na meg persze, tanulás is. És titkok. Újabb és újabb titkokat kutattam, és találtam New Yorkban. Hol egyedül, hol másokkal. És mind jobban éreztem a fontosságát egy hazautazásnak az ünnepekre öt év kihagyás után. A repülőjegyek mértéktelen és pimasz drágulása december hónapban azok számára sem meglepetés, akik nem ebben a szakmában élték le életük nagyobb részét. Mégis jó tudni, mikor s mit kell pontosan keresni ahhoz, hogy ha a huszonötödik órában is, azaz éppen huszonötödikén az ember megtalálja azt a repjegyet, ami hazarepíti szeretteihez ünnepelni és kipihenni egy sokmindennel teleírt esztendőt. És máris Brüsszelben ér a reggel, ahol belga csokoládét majszolva hajtom a pedált a reptéren, hogy a telefonomat feltölthessem, miközben gondolatban eltervezem az utamat. Eltervezem a sok-sok pihenést szeretteim körében. Brüsszelből Budapest csak egy ugrás. Az intercity vonat is ismerős már. Legyen az Latorca, Vércse avagy Kócsag. És Peti barátom vár széleskarú ölelésekkel a vonatnál, hogy vacsoráról ne nagyon késsek el anyám házában.

Naplóm utolsó lapjára jutott Coelho mester ama idézete, ami valahol kicsit mindig engem igazol: „Nekem is el kellett mennem messzire, hogy megértsem azt, ami közel van.”

Ezt a naplót teleírtam, de a következő lapjai máris fehéren virítanak rám odébb.

No, essünk neki!

Advertisements

2 hozzászólás (+add yours?)

  1. Hanna
    jan 07, 2014 @ 18:06:52

    Kedves Artúr!
    Annyira örülök, hogy a blogjára akadtam. Továbbra is nagyon – nagyon szeretem olvasni a cikkeket.
    Szuper érzés látni, hogy valaki szereti, amit csinál, s hogy New York a hazája 🙂
    További sok sikert és remek 2014-s évet kívánok!

    Válasz

    • Art
      jan 07, 2014 @ 18:27:15

      Valóban nagyszerű dolog otthon lenni New Yorkban (is), és olyan szerencsésnek is lenni, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. De leginkább az a jó ebben a blogban, hogy van sok kedves ember, akik szeretik olvasni. Ezt köszönöm. Önnek is, Hanna!

      Válasz

Hozzászólás a mai meséhez:

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

byclarkellis

"I would never want to belong to any club that would have someone like me for a member."

Exploratorius

Old School Film Hack

August MacGregor

Celebrating Sensuality. Intended for mature audiences, 18 and over

Living to help other disabled people, and people in need, Change the sign!! And Earth

I been online since 1994. I seen the internet at its finest. Then the World joined and fucked it up

Rob Moses Photography

This Camera Life

Ray Ferrer - Emotion on Canvas

** OFFICIAL Site of Artist Ray Ferrer **

tutorials4view

Watch free tutorials in Full HD (1080p) quality video tutorials, sorted by subjects, like: Photoshop, Gimp, Facebook, Torrents, Windows 7, Windows 8, Windows 8.1, Viruses and malware removal ( like ask,com, vqo6, Babylon ) and more and more.. If you like our tutorials and guided, please SUBSCRIBE to out channel at: http://www.youtube.com/user/ShaiSoft - tutorials4view.

joeseeberblog

This WordPress.com site is the cat’s pajamas

Igy neveld a (kis)Sárkányod!

Mona, Bence és Gergő, avagy hogyan élünk Mi :)

turosll

The greatest WordPress.com site in all the land!

Heather Poole

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

aranytalicska

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

M O N D A T

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

Feriforma

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

fotótanú

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

urszu2b

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

káfé főnix

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

Dancs Artur: Levelek New Yorkból

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

%d blogger ezt kedveli: