Látogatók New Yorkban (1)


Fotó: Dancs Artur

Williamsburgben

Szinte nem telik el hét anélkül, hogy valaki New York – ügyben meg ne keressen. Vannak, akik valami iránt érdeklődnek konkrétan, vannak, akik az élet iránt általában. Van olyan is, aki az álmait osztja meg velem Amerikáról illetve New Yorkról. Én meg olyankor lelkesen válaszolok, hogy az két külön dolog, és hogy New York nem Amerika s fordítva, sőt, amikor olyan kedvem van, azt is elmesélem, milyen az én álmom New Yorkot illetően, s ami az a része, ami ebből megvalósult már. De legtöbbször rájövök, hogy az, aki a saját álmait elmondta nekem New Yorkról és Amerikáról, legtöbb esetben nem kíváncsi az enyémre, de a valóságra, sőt semmire sem kíváncsi igazán, csak el akarta az álmát mondani pont nekem – esetleg annyit megtehetek, hogy megerősítem ebben az álomban. Sokan kilátásba helyezik látogatásukat is a Nagy Almába, és New York-os fotóim fényében arra szeretnének megkérni, majd ha idejönnek, jól mutassam meg nekik a várost. De mindent, és főleg azt a sok szépet, amit én itt meg ott fotózom. Nekik elmondom, hogy ezek a fotózások a Facebook albumokban talán jól néznek ki, és egyszerűséget sugallnak, viszont kilométeres – avagy mérföldes – séták, huzatos utcák, forró kánikula, csonttá fagyott téli havak, záporok, hófúvások, éjszakai kalandozások, kora reggeli csatangolások, spontán ötletek állnak ezek mögött, nem mintha túlértékelni akarnám ezeket, csak tényszerűen bemutatni a folyamatát. Mert aztán ott állunk, hogy valaki itt van egy napig és mindent egyszerre akarna látni, a cseresznyevirágzástól, a tarka lombhulláson át a napégette tengerparti életig vagy a hófedte parkokig, s ha nem tudom mindezt előprodukálni, akkor csalódottan nyugtázzák, hogy nem is olyan nagy szám ez a New York. Ezt pedig végképp nem akarom. Mint ahogy azt sem, hogy azt gondolja bárki is, hogy csekélyke gyaloglással minden elérhető, de azt sem, hogy metróval vagy busszal mindenhová el lehet jutni, s mindezt az idő múlása nélkül. Ha valaki arra kér, mutassam meg a várost, első viszontkérdésem, meddig marad, s mit szeretne igazából leginkább látni s megtapasztalni itt. Ha csak pár napról van szó, de volt már itt vagy még számít jönni, egyszerű, mert „szakosítani” lehet a csavargásokat egyféle rendszer szerint, amit közösen állítunk össze. Ha hosszabb időre van itt és ki tudja, mikor jöhet még, akkor ügyesen kifundálom ennek is a menetét. De ha valaki rövid időre s egyszeri alkalommal akar mindent megismerni New Yorkban, annak semmi más nem marad, mint a Hop On – Hop Off turistabuszok, a Times Square és a Szabadság-szobor.

Nemrég egykor volt kolléganőm kezdett nekem írogatni, előbb csak fényképaláírásokat, majd üzeneteket is, hogy mennyire szép helyen élek. Dolgoztunk egy rövid időszakban ugyanannál a rádiónál, igaz, akkor nem sok társalgás zajlott közöttünk, mindketten más körökben mozogtunk, majd még rendezvényeken is előfordult, hogy egymás mellett konferáltunk, így máris akadt néhány támpont másfél évtized múltán feleleveníteni Alinával ismeretségünket. Ő is elhagyta Szatmárt, és Bukarestben talált élettársára, aki viszont szintén szatmári vállalkozó. Egyszer aztán megkért, bátran keressem fel utazási honlapját, amit kedvtelésből csinál, és amikor utazgatnak barátaikkal a világban, mindig ír bele egy-két cikket, és feltölt fotókat. Aztán még közelebb kerültünk a témához, mert egy nap határozottan előállt azzal, hogy eljönnek New Yorkba, és biza neki olyan idegenvezető kell, mint amilyen én lennék, ha idegenvezető lennék, mert ő most New York nem annyira ismert, de izgalmas, egyéb arcait szeretné látni. Kihívásként és roppant izgalmasan hangzott, így máris elfogadtam ezt a felkérést, és máris kilátásba helyeztem, hogy biza nagy sétáknak kell elébe néznie, ha valóban ezt szeretné, kényelmes cipőt, meleg ruhát, és kitartást hozzon leginkább magával: előzőt a mászkálások végett, utóbbiakat a metsző manhattani szélben kibírni az egész napos csavargást. Lelkesen helyeselt, és mindent megígért, csak menjünk felfedezni Amerikát. Legalábbis New Yorkot. Mert ugye, nem ugyanaz…

Utazásuk előtt listát készítettem javaslatokkal, ő meg kiválogatta, mi fogta meg azok közül, így egy egész napos brooklyni csavargást és Harlemet máris kiemeltük, belekerült egy kis Long Island City, és apróságok, mint séta a Central Parkban, korcsolyázás a karácsonyfa alatt a Rockefellernél és hasonlók.

–          És feltétlenül készülj rá, hogy elmegyünk együtt egy olyan luxusvendéglőbe, ahova csak szmokingban lehet bemenni, sőt, megtehetnéd, hogy foglalsz is le asztalt, mert napok óta próbálkozunk, és nem sok sikerrel…

Kissé megrökönyödtem. Olyasmi érzésem lett hirtelen, hogy valamit nem jól értettem volna. Egyrészt mert luxusvendéglőzésről semmiféle szó nem esett korábban, másrészt mert semmiféle vendéglőzést nem tartok érdekesnek sem, vonzónak sem, de a felvállalt idegenvezetői szerepembe nem is nagyon akartam ilyesmit beiktatni. Elmondtam hát Alinának, hogy ezt kihagynám, és maradjunk csak szorosan a csavargásoknál, ami engem illet, és amikor ők vendéglőbe akarnak majd menni, akkor szívesen elengedem őket, és én is a magam dolgai után látok. Éreztem, hogy ugyan nem feleselt a lány, ezzel nem zártuk le a dolgot.

Megérkezésük másnapján nem akartam korán ébreszteni őket, bár sejthettem volna, hogy az időeltolódás miatt még nálam is korábban ébredtek, és mire telefonon értekeztünk, már túl voltak a korai szállodai reggelin is, és útra készen vártak. A szállodájuk a közelben volt, így percek alatt odakerekeztem röpke fésülködés után.

A rég látott ismerősökre jellemző pillanatok után bemutattak a másik családnak is, akikkel együtt utazgatnak a világban, és elindulhattunk a városnézésre. A napot alaposan átgondoltam, és megterveztem, hogy legyen benne érdekesség elég, és az ezerszínű mesés Brooklynból legalább egy szép kis szeletet adhassak át aznapra vendégeimnek. Ehhez pedig egy a Brooklyn-hídon való napsugaras átgyaloglás elengedhetetlen. Legalábbis én így gondolom, de mivel arra is figyelemmel kell lennem, hogy nem mindenki rajong a gyaloglásért, felvetettem, hogy metrózhatunk is egyet, de a látványt a földalatti közlekedés nem pótolja. Egyöntetűen a sétára szavaztak, de jóformán el sem hagytuk az utcasarkot, amelyen a hoteltől elkanyarodtunk, a másik hölgy, Dina mellém szegődött, és miközben a belváros épületeit mutogattam, odasúgta, hogy rettenetesen fázik, mert ugye, ők nincsenek nagyon hozzászokva a gyalogláshoz, hiszen Bukarest mellett egy lakóparkban élnek, és mindenhová autóval járnak, nem is számolt meleg ruhákkal, de ne aggódjak, valahogy túléli ezt is. De azért igyekezzünk majd minél kevesebbet gyalogolni, majd otthagyott. Hirtelen végigpörgettem az aznapi programot, és hogy lényegében Brooklynban nem sok lehetőség van másként közlekedni a belvárosi látnivalók között, csakis sétálva. Ekkor már a többiek is mocorogni kezdtek, hogy valahol majd reggelizzünk meg. Értetlenkedve álltam meg, hiszen én reggeliztem, és ők is, a szállodát meg épp csak hogy elhagytuk. A hídon a séta helyett végülis már csak átvágtáztunk, mert addigra éhesek és szomjasak és kávézhatnékok is lettek. Így aztán, bármennyire is akarta Alina korábban a karusszelt lefotózni és közelről megcsodálni a brooklyni oldalon a parkban, már ő is szorgalmazta, hogy mindenképp vendéglő felé vegyük az útirányt, Dina pedig egy bevásárlóközpontot szeretett volna látni, hogy vastag ruhát vásároljon, különben ott fagy meg nekünk, és azt csinálhatunk vele, amit akarunk, mert ő ezt a sétafikálást a hidegben nem bírja, és nem is élvezi. A sokpontos brooklyni városnézést tehát rövidre vágva egyenesen egy vendéglőbe vezettem őket.

–          Innen mostmár csakis tömegközlekedjünk! – vetette fel valaki, mintha hajnalhasadás óta gyalogoltunk volna, holott csak egy félórás sétán voltunk egyelőre túl, és a kitűzött látnivalók közül lényegében semmire nem futotta még.

A reggelivel egybekötött ebédet itt brunchnak mondják, a breakfast (reggeli) és lunch (ebéd) egybevonásával. Mi tehát bruncholtunk, és miután jól kiülték magukat a vendéglőben, már délután volt, és jeleztem, hogy ha hatékonyabban akarnánk netán a mai napot végigcsavarogni, akkor menjünk hajóval Williamsburgbe, így egyúttal a Brooklyn belváros folyóparti részét is megtekinthetik, Dél-Manhattan panorámáját is, és hamar és kényelmesen át is érünk a jelenleg legfelkapottabb hipszter-fészekbe, az észak-brooklyni Billyburgbe.

–          A hajóig azonban el kell gyalogolni… – jegyeztem meg elindulóban.

Talán egy saroknyit lépegethettünk, s azt is csak óvatosan, fel ne kavarodjon bennünk az elköltött étek és ital, az első Starbucks beszippantotta a társaságot. Ez nem nehéz. New Yorkban nagyjából annyi Starbucks van és olyan sűrűséggel, hogy talán Szatmáron nincs annyi szemétkuka sem az utcákon. A sztárbakkság tulajdonképpen a talán legjobban elterjedt sznobizmus a világon, és ha otthonról – legyen az magyar vagy román akár – valaki idejut, első dolga egy Starbucksban becsekkolni a Facebookon, és egy szelfit (önfotót) feltölteni minden lehetséges oldalra, amint (decemberben) piros papírpohárból szürcsöli az ötdolláros kávét, ami semmivel sem jobb (vagy rosszabb) a sarkon árult 99 centesnél Muhammad barátunk büfékocsijánál. Meghívtak, és nekem is rendeltek igazi sztárbakkszos eszpresszót, hogy érezzem én is, hogy ember vagyok, én meg gondoltam, ha úgyis ki kell várnom azt a hosszú sort, akkor meg miért ne legyek én is ember egyszer. Igazából bájosak voltak, amint izgatottan vártak sorukra meg a kávéjukra, miközben lelkesen mesélték, hogy Bukarestben is milyen kávék vannak, s miket szoktak inni, ha például Bécsben járnak vagy Tel Avivban. Most láttam őket lelkesnek első ízben aznap.

Imádnivaló, ahogy New Yorkban az embertelen távolságokat az ember metróval vagy hajóval milyen könnyedén és potom áron letudhatja. Williamsburgbe a hajóút tizenpár perc volt, és egy kétórás buszozástól mentett meg. Amint szárazföldet értünk, hangsúlyozom, pár perccel azután, hogy a kávét – természetesen, az utcán bámészkodva – elfogyasztottuk és hajóra szálltunk, Dina férje előkapta iPhone-ját és keresgetni kezdett:

–          Kell lennie itt egy jó vendéglőnek… – mammogta böngészés közben Marius.

–          Vendéglő? Az rengeteg van, Billyburgben ez nem okozhat fejfájást… De majd barangolásaink során lesz alkalmad megnézni őket…

–          Én nem megnézni akarom, hanem beülni végre valahova… – jött a válasz, amitől kicsit megtántorodtam.

Ekkor már tudtam, hogy ez a városlátogatás nem az a városlátogatás, amire én számítottam, s talán fordítva is igaz ez. De mivel a vendégnél nincs nagyobb úr, ismét egy vendéglőben találtam magam, és kinn sötétedett.

–          Innen még hova megyünk? . fordultak felém… Nekem meg kedvem lett volna azt mondani, hogy eddig sem voltunk sehol, ehhez képest akármerre is megyünk, az már valahol lesz, de ennél sokkal visszafogottabban csak annyit mondtam:

–          Long Island Citybe… – és folytatni akartam, hogy kis séta után a történelmi Billyburgben, hogy megértsék és megérezzék a hely hangulatát, hogy a sokezer fiatal miért igyekszik mind kiköltözni Manhattanből ide, erre az új bohémtanyára, de mielőtt befejeztem volna a mondatot, Dina közbevágott:

–          …De innen metróval megyünk akárhova is, ugye… – és inkább mondta, mint kérdezte.

Láttam már, hogy sem a hipszterek, sem Billyburg és Brooklyn sajátos bája, sem a lengyelek és németek lakta környék sajátosságai nem foglalkoztatják őket különösebben, így aztán – miután alaposan kipihenték magukat a vendéglőben, buszra szálltunk Queens felé. Marius telefonjába mélyedve kérdezte szórakozottan:

–          Oda miért is megyünk?…

Az Alinával egyeztetett programra hivatkoztam, meg arra, hogy a leggyönyörűbb esti panorámát New Yorkról onnan lehet készíteni, de lényegében akármit is válaszolhattam volna. A panoráma azonban megtette a hatását, és volt néhány perc, amikor nem ismételgették, hogy fáznak, hogy fáradtak, és hogy keressünk egy vendéglőt, ezt követően pedig megkönnyebülten metróra szálltam velük Manhattan felé. A Grand Centralban szálltunk le, és olyan későre járt, hogy nem is gondolkodtam egyeben, mint azon, hogy a hazafelé tartó metróhoz vezessem őket…

–          Itt most hol is vagyunk? – kérdezte Alina.

–          Ezt itt a Grand Central, előttünk a Fifth Avenue, tovább a Bryant Park és a Times Square, balra Empire State Building és jobbra a Rockefeller Center… – mutogattam készségesen.

–          Juuuuuj, ide mind el akarok menni! – ujjongott… majd hirtelen ráeszmélt, ez mekkora képtelenség ebben apillanatban, amikor percekkel azelőtt az egymegállós metrószakaszon is elszenderedtek.

A Bryant Parkban kellett metróra szállnunk hazafelé menet, és nem kerülhettük ki a karácsonyi vásárt a fenyőfával, a tömeggel és a korcsolyapályával.

–          Igyunk valamit! – indítványozták, és a forralt almabor mellett mindenki letette a voksát.

Hazafelé zötykölődve a metrón mosolyogva néztem, ahogy koppan le a szemük. De valaki még akkor is felvetette, hogy „menjünk vendéglőbe”:

–          Kell lennie ott valami jó A-kategóriás vendéglőnek… – mondta Marius, és beleásított a saját arcába.

–          A mi környékünkön semmi hiányt nem kell szenvedni vendéglők terén – mondtam – nem vagyok ugyan járatos sem a luxus, sem a nemluxus vendéglők ügyében, de meggyőződésem, hogy ha kerestek, fogtok találni egyet…

Erre azonban nem került sor, mert a vonatból kitámolyogva, már csak a hotel fényeit lesték, és besorakoztak szállásukra. Reméltem, hogy a mai nap után majd jól alszanak, és nem ébrednek megint eltolódással hajnali 6-kor.

De tévedtem.

Advertisements

3 hozzászólás (+add yours?)

  1. Ferenc Elekes
    dec 20, 2013 @ 08:08:15

    Kellemes nnepeket kvnok, Elekes Feri

    * Elekes Ferenc* http://www.elekesferenc.com Blog:elekesfrici.blogspot.com mail:elekesfrici@gmail.com Mobil: 07238 33212

    Válasz

  2. Art
    dec 22, 2013 @ 13:33:03

    Köszönöm, Frici! Viszont kívánom!

    Válasz

  3. Visszakövetések: káfé főnix » Blog Archive » Dancs Artur: Látogatók New Yorkban (1)

Hozzászólás a mai meséhez:

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

byclarkellis

"I would never want to belong to any club that would have someone like me for a member."

August MacGregor

Celebrating Sensuality. Intended for mature audiences, 18 and over

Living to help other disabled people, and people in need, Change the sign!! And Earth

I been online since 1994. I seen the internet at its finest. Then the World joined and fucked it up

Rob Moses Photography

This Camera Life

Ray Ferrer - Emotion on Canvas

** OFFICIAL Site of Artist Ray Ferrer **

tutorials4view

Watch free tutorials in Full HD (1080p) quality video tutorials, sorted by subjects, like: Photoshop, Gimp, Facebook, Torrents, Windows 7, Windows 8, Windows 8.1, Viruses and malware removal ( like ask,com, vqo6, Babylon ) and more and more.. If you like our tutorials and guided, please SUBSCRIBE to out channel at: http://www.youtube.com/user/ShaiSoft - tutorials4view.

joeseeberblog

This WordPress.com site is the cat’s pajamas

Igy neveld a (kis)Sárkányod!

Mona, Bence és Gergő, avagy hogyan élünk Mi :)

turosll

The greatest WordPress.com site in all the land!

Heather Poole

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

aranytalicska

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

M O N D A T

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

Feriforma

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

fotótanú

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

urszu2b

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

káfé főnix

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

Dancs Artur: Levelek New Yorkból

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

%d blogger ezt kedveli: