Hogyan lettem légiutaskísérő… (1)


Gina tánti elintézi

Fotó: Dancs Artur

Huszonegy évesen a legfiatalabb alkalmazottja voltam a cégnek

Nehezen. Ha gyorsan szeretném summázni azt a jónéhány történetet, ami ezzel kapcsolatban még eszembe jut annyi idő távlatából, és amit felselegesen nem is szeretnék egyáltalán eldramatizálni, csupán tényszerűen feltárni, az emlékezetemet frissen tartva ezáltal, akkor csak ennyit mondanék, nehezen. Legalábbis nem volt egyszerű. Igaz, senki sem állította hogy az lesz. Én pedig – anélkül, hogy mártírmázba merengetném magam – teljesen belenyugodtam, hogy vannak lények a világon, akiknek minden egyszerűen adatik meg, s vannak mások, akiknek meg valami duplacsavar vagy henderbucka szükségeltetik ahhoz, hogy előbbre lépjenek. Valami miatt sok esetben ebbe a csoportba tartozónak érzem magam, ugyanakkor kétségtelen, és minden fórumon elismerem, hogy rendkívül szerencsés vagyok. Hogy csak a mázlim teszi, vagy az időzítés, esetleg a mind szilárdabb hitem abban, hogy ami velem megtörténik, vagy nem történik éppen meg úgy s akkor, amikor én akarom, az mind valamilyen oknál fogva alakul adott módon, nem tudom, s nem is fontos.

Első alkalommal talán huszonnégy évesen fordult meg komolyabban a fejemben ez a szakma. Arról, hogy mennyire fogalmam sem volt az igazi mibenlétéről, és hogy kifejezetten csak annyit tudtam róla, mint az átlagember, a későbbiekben részletesebben is szólok majd. 1994-et írtunk, és már harmadik éve dolgoztam légitársaságnál. Ez az a pillanat, amikor az ember kezdi elhinni magáról, hogy mindent tud a szakmáról. Főleg, ha beleszámítom gyermekkorom azon éveit is, amikor rajongva bicikliztem ki a város végébe meglesni a naponta kétszer felszálló repülőgépeket. Mindez együtt már elégséges tapasztalatnak tűnt ahhoz, hogy amikor Gina tánti, a TAROM könyvelésügyi revizorja, és kellőképpen bennfentese a légitársaság bugyrainak, eljött kontrollba Szatmárra, és kiülhettem vele a központi parkba egyik este, hogy a város ódon és újabb szépségeit megtekinthessük békésen pihegve és enyelegve egy padon, felhozzam neki a témát. Ilyesféle dolgokat az ember nem feszegethetett szabadon akármikor s akárkivel. Egyrészt, mert senkiben nem szabad megbízni, másrészt mert akár az állásodba is kerülhetett, ha netán – akár cégen belüli – továbblépés gondolata megfogalmazódott benned. Gina tánti azonban valami miatt kedvelt engem, és hiszem, hogy nem csak mert olyan újdonságokat is megmutattam neki a padon ücsörögve, amilyennel ő még nem nagyon ment szembe tisztességes és ortodox hétköznapjai közepette, mint például a szatmári kurvák, akik estére rendesen kirajzottak a korzóra, mialatt mi az élet és a cég nagy dolgairól beszélgettünk. Amikor előálltam az ötletemmel, Gina mama felém fordult, és a szemembe nézett:

–          Minek akarod te ezt? Nem vagy jól, ahol vagy?

Kicsit megszeppentem, és nem is emlékszem, mit válaszoltam, de semmiképp sem lehetett mérvadó. Megeredtem mondani, mintha vizsgán felelnék, s mintha ki kellene töltenem valami időt ezzel. És tényleg nem tudom, minek akartam én ezt. Akkor. Talán mert láttam egy-két akkori ismerősömet, akik egyik napról a másikra utaskísérők lettek, és számomra boldognak tűntek. Akkoriban jelentek meg a cégnél az első férfi légiutaskísérők, ez is egyik oka volt, hogy bennem is mocorogni kezdett az érdeklődés. Meg mert gyermekkorom óta imádtam repülni, és a repülőgépeket is.

És talán ezzel volt a baj ez alatt a húsz év alatt. Az önkifejezéssel. Annyira zárkózott voltam – minden exhibicionistának tűnő megnyilvánulásom ellenére – világéletemben, hogy sohasem tudtam megfelelően.elmondani, ha akartam valamit, miért akarom. Aztán egy adott pillanatban Gina nem hagyta, hogy tovább magyarázzam az óhajomat, csak elővett egy szem savanyúcukorkát a ridiküljéből, s miközben kibontotta, biccentett:

–          Ha akarod, szólhatok fenn a lányoknak… Én megkérdezem neked, mi a helyzet ezzel.

Akartam, persze, hogy akartam, és azt is tudtam, nem ingyen osztogatják ott fenn a kegyeket sem. Ez az állás márpedig elég nagy kegyekre tartott igényt. Hallottam olyan történetről is, hogy adott sztjuárdesz még évekkel azt követően is, hogy beprotezsálták a szakosztályra, minden egyes útjáról valami előre meghatározott „ajándékot” kellett, hogy beszerezzen jótevőinek. Megkértem Ginát, hogy teljesen őszintén mondjon el mindent, amit megtud. És úgy is lett. Egyik este felhívott, és színtelen hangon lényegében ismertette velem a tényeket. Azt éreztem a hangjából, teljesen elhatárolódik mindattól, amit mond, kifejezetten csak az általam kért információkat sorolja fel. Hozzá is tette, ő ennél többet nem tehet, az utat, amennyiben akarom, nekem kell megtalálnom.

Háromezerkétszáz német márka. Ez volt az összeg, amiért be lehet jutni a tanfolyamra. Akkoriban ezért akár három nyugati autót be lehetett volna hozni az országba, igaz, nekem egy sem volt. Keleti sem. És pénzem sem. Semennyi. És nem is úgy nézett ki, hogy, ha dolgozom egy munkahelyen, legyen az egy légitársaság irodája is, fogok majd pénzt keresni. Akkoriban körvonalazódott már, hogy letűntek azok az idők, amikor munkával annyi pénzt lehetett keresni, hogy az gyűljön is, ne pedig csak olvadjon bele a mindennapokba. Nem is tudom, mire számítottam, mert hogy arra nem, hogy szegény anyám képes lesz majd ebben támogatni, az biztos. Ő persze, mindent elkövetett volna, hogy egyenesben lásson végre valahol, de az összeg annyira mesebeli volt, hogy abba még bele sem nagyon akartam gondolni, amit még Gina hozzátett, miszerint bekerülni nem elég… A pénznek folynia kell azután is, licenszvizsgákra a különböző géptípusokra, aztán meg arra, hogy megfelelő járatokra is kapjak beosztást, és ne rohadjak meg valamelyik belföldi járat Antonov-24-esén. Hogy ez alatt pontosan mit kellett volna értenem, nem tudom mai napig sem, Gina pedig nem beszélt róla, semmiképp sem akart ebbe a kényes kenőpénzes dologba belefolyni, nyugdíjazásáig ő már békében és nyugalomban szeretett volna tenni-venni a cégen belül. Talán a majdani „ajándékokat” kellett volna ezalatt értenem mindazoknak, akik „életben tartanak”, azaz a jó járatokra felprotezsálnak, vagy valami egyéb. Lényegtelen. Gina pedig pontosan tudta, hogy nekem nincs pénzem. Hogy utánajárt, mindenképpen nagy segítség volt, még akkor is, ha abban a pillanatban nem így éltem meg. Annyi mindent nem úgy él meg az ember első löketre. Mára már megtanultam tisztelni és értékelni a sorsom döntéseit és eseményeit, mert ha visszatekintek kudarcaimra vagy azokra az esetekre, amiket én aként, illetve esetenként tragédiaként éltem meg, utóbb nyilvánvaló értelmet kapnak a jelen történéseinek és alakulásának tükrében.

Huszonnégy voltam. Úgy éreztem, erőm teljében, és fiatalságom – s talán szubjektív jóképűségem – egyik magaslatán. Valami miatt azonban a környezet és a világ, ami körbevett, betegesen azt sugallta, hogy az idő ellenem dolgozik, és amennyiben most nem sikerül lépnem, akkor soha többet sem. Ügyefogyottan mászkáltam az ég alatt aztán évekig, és álmodozva bámultam a kondenzcsíkot maguk után hagyó gépmadarakat odafenn, és olyan mesebelien távolinak tűnt még az is, hogy egy olyan csudamasinára én egyáltalán betehetem a lábam életem során. Legfőképpen, amikor Mamánál az udvarban hanyatt feküdtem a fűben, és belevesztem a gyep csendjébe és a gondolataim zajába.

Igaz, akkor sehova nem vágytam. Akkor ott volt nekem a Világ.

Advertisements

Hozzászólás a mai meséhez:

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

byclarkellis

"I would never want to belong to any club that would have someone like me for a member."

August MacGregor

Celebrating Sensuality. Intended for mature audiences, 18 and over

Living to help other disabled people, and people in need, Change the sign!! And Earth

I been online since 1994. I seen the internet at its finest. Then the World joined and fucked it up

Rob Moses Photography

This Camera Life

Ray Ferrer - Emotion on Canvas

** OFFICIAL Site of Artist Ray Ferrer **

tutorials4view

Watch free tutorials in Full HD (1080p) quality video tutorials, sorted by subjects, like: Photoshop, Gimp, Facebook, Torrents, Windows 7, Windows 8, Windows 8.1, Viruses and malware removal ( like ask,com, vqo6, Babylon ) and more and more.. If you like our tutorials and guided, please SUBSCRIBE to out channel at: http://www.youtube.com/user/ShaiSoft - tutorials4view.

joeseeberblog

This WordPress.com site is the cat’s pajamas

Igy neveld a (kis)Sárkányod!

Mona, Bence és Gergő, avagy hogyan élünk Mi :)

turosll

The greatest WordPress.com site in all the land!

Heather Poole

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

aranytalicska

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

M O N D A T

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

Feriforma

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

fotótanú

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

urszu2b

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

káfé főnix

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

Dancs Artur: Levelek New Yorkból

Egy légiutaskísérő pazar és szubjektív eszmefuttatásai

%d blogger ezt kedveli: